My family...

Lehetetlen...lehetetlen az érzés amit reggel éreztem.Hiányzott a családom.Főleg az apám.A régi apám.Amikor kevésbé voltunk ilyen tehetősek,amikor több ideje volt arra,hogy velem legyen.És anyám,amikor nem érdekelte,hogy milyen színű a körme,és nem érdekelte,hogy egy kilóval több vagy kevesebb,csak azt érezte fontosnak,hogy a lányának ne essen baja.
Mégis ennek ellenére hiányoztak.Holott éppen csak addig láttam őket míg elvittek a suliba vagy amikor megérkeztem.De hiányzott az érzés,hogy a lépcső sarkából lekukkantsak és tudjam,vannak szüleim,még ha nem is szeretnek,de vannak.
-Alszol? -suttogta Darken.
-Nem.
-Jobban vagy?
Szembe fordultam vele.A füstös szemei,és a vörös ajkai hirtelen elvarázsoltak.
-Persze -mosolyogtam. -Még mindig nem értek egyet a dolgaitokkal itt lent,de valahogy megszokom..
-Ez így természetes.

-Clara besz....Darken?
-John?Valami probléma akadt,hogy így be kellett törnöd kopogás nélkül és megzavarni minket?
-Ja bocs...Ja és Clara?
-Igen John?
-Elnézésedet kérem,hogy ilyen szemtelen voltam amiért,én akivel a legszorosabb kapcsolatod van a Pokolban,bejött kopogás nélkül.. -és kiment a szobámból.
-John,várj már meg!
-Hagyjad már!Csak féltékeny amiért velem voltál éjszaka. -mondta Darken enyhe dicsekvéssel.
-Már megint kezded! -mondtam és az ajtóra mutattam,jelezve,hogy ideje indulni.
Felkaptam a köntösöm és John után szaladtam.
-Várj meg!
-Miért is pontosan?Tudtam,hogy ez lesz.Megjöttél ide és elmondtad milyen kemény,bátor lány vagy.Nem vagy különb...És tudod mit bánok a legjobban?
-Mit?
-Hogy ennyire közel engedtelek magamhoz...
-John nem volt semmi!Csak odafeküdt mellém!
Hazudtam.Teljes mértékben.Mert nem csak feküdtünk egymás mellett...Mert engedtem Darkennek,amit nem kellett volna.Előtte sírtam és hagytam,hogy megvigasztaljon..Istenem!Milyen hülye voltam.Nem érezhetek minden helyes fiú iránt valamit.Nem!Főleg nem Darken iránt.
-Nem váltunk szerepet,hogy én legyek a féltékeny feleség...felejtsd el!
-John,nem dobhatsz el ilyen könnyen!
-De,pontosan megtehetem!
Azzal rám vágta az ajtaját...
-Zavarhatlak egy pillanatra? -mondta halkan Caroline.
-Hhhh....Igen,persze!
-Ezt a kis cetlit John akarta odaadni neked de láttam,hogy egy kicsit megsértődött és a szobád ajtaja előtt hagyta Neked megcímezve. -és odanyújtotta a papírt.
-Köszi -mosolyogtam.
-Szia!
-Szia!
Ez állt a papíron:
Ööö....hogy is kezdjem....Mert még sosem hívtam lányt bálba,de most megteszem.Clara,lenne kedved eljönni velem a holnap utáni bálba?(Nem tudom a dátumot,csak a napokat számolom a Pokolban...)Remélem igent mondasz,mert ha nem,akkor nagyon beégtem...
John
Felnéztem és Ő állt előttem...

Places..

-És?Te szimpatikusnak találtad Natit?
-Fogjuk rá.Elég fura lány... -vakarta meg a fejét.
Általában ez a tulajdonság jut eszébe mindenkinek Natiról.Fura de szép.John válogatós,tehát abban se vagyok biztos,hogy egyáltalán én megfelelek neki,mármint kívülről.
-Vajon mennyi lehet az idő?
-Már biztos reggel van.
-Ajj...Akkor hallgathatom Darkent.
-Nekem mondod?Ha lehetne,már elástam volna...
Felnevettem és egy puszit nyomtam az arcára.
-Megyek és felkészülök!
Biccentett.Én meg a szobámba gyorsan felkaptam egy Beyoncés felsőt.Töprengtem.Nekem nem is volt Beyoncés felsőm,se pink testnadrágom. *Kopp-kopp*
-Clara?
-Darken?Nem tudod véletlenül,hogyan lettek ezek a szekrényemben?
-Én vettem őket.Remélem tetszik....
-Természetesen!Imádom Beyoncét.
-Tudom... -bólintott,majd egy nagy levegőt véve ezt mondta - Sok kérdésed van még a Pokollal kapcsolatban,nem igaz?
-De-de.
-Mi lenne ha körbevezetnélek és elmondanék mindent arról,hogy miért vagy pontosan itt.. 
-Én pontosan tudom.John elmondta. -vágtam bele a szavába.
-Nem minden részletet.Ne higgy el mindent Johnnak.Már sok lány volt már mellette, ugyanolyan helyzetben mint te!
-Ez nem igaz.Akkor mesélt volna róla!
-Nekem nyolc.De megmutathatnám hova kerülnek azok a testek amiket elhozol nekem.
-Hmm...
Azon gondolkoztam,miért ne?!Miért ne tudnék meg több információt arról,hogy hol a francban vagyok?
Az egyik pillanatban ezen agyaltam most meg ezen:Darken nem is olyan ronda!Sőt elég helyes.Szőkés barna haj,ami teljesen eltér attól,amilyennek elképzelné valaki a Pokol gonoszát.Fekete szeme és fehér bőre.Imádja a zakót és a színes ingeket,de leginkább a feketét és a vöröset.
-Na?
-Ja,igen.
-Indulhatunk?
-Persze.
-Először megmutatom az Ítélőt.
-A mit? -néztem kérdőn.
-Ahol figyeljük az embereket.
Benyitottunk.Fekete bútorok mindenhol.Olyan szomorú,keserű volt a hangulata,hogy nem tudtam másra,csak a halálra gondolni.De persze ehhez a vérszag is hozzátett.A terem hosszú,a végén egy emelvény volt.Az emelvényen egy asztal és az asztalon egy bekeretezett kép.Távolról nem láttam ki vagy mi volt rajta.
-Azt megnézhetem?
-Igen.De ne nyúlj semmihez! -nézett szigorúan.
Ahogy haladtam előre a falon emberek képei lógtak.Rengetek fénykép.Volt amin egy lány felkötötte magát vagy a késsel végzett magával.A végén fel se néztem,csak csöndesen lépegettem.A legrosszabb látványra is fel voltam készülve,de semmi.Csak egy fehér bekeretezett kép.
-Csak akkor lesz valami rajta,ha van kiszemelt.
Ránéztem és legszívesebben ráordítottam volna,hogy:Nagyon vicces vagy!Bár áthúzhatnám a fejed a képen.Hogy megérezd milyen érzés megtudni,hogy lenn vagy a pokolban!Hogy megérezd milyen amikor a szemed láttára kínoznak meg egy embert!És tudd meg milyen mikor a legjobb barátod odaát van!
De nem tettem...
-Értem..mehetünk tovább... -mondtam a földet kémlelve.
-Következő a...
-Ne!Ki se mondd, látom.
Az ajtón ez állt:"Gyilkos szoba".Sejtettem mi történik odabent.
-Be akarsz jönni? -nézett egy amolyan:Elég erős vagy???nézéssel.
-Be -mosolyogtam. -Legalább lássam,hol ölnek majd meg!
-Haha...
Beléptünk..Egy fehér szoba.A közepén egy alacsony asztallal.Egy két centiméter széles vágóeszköz amin a rászáradt vér csillogott.Nem volt kérdés mit visznek itt véghez...
-Itt öljük meg a hálátlan embereket.
-Hálátlan?
-Akik nem fogadnak szót a Pokolban. -mosolygott gonoszan. -Körülnézel?
-Nem,köszi...
-És az utolsó hely következik.
Hosszú folyosón mentünk.És mentünk, és mentünk. Egy barna ajtó előtt álltunk meg.
-Ez a Pokol legértékesebb helye.
Kinyitotta az ajtót.A hely tele volt gyertyákkal.A szoba túlsó oldalán egy vörös szőnyeg volt vérfoltokkal.

-És ez itt?
-Idetesszük az embereket akiket elhoztok nekem.Van egy istenünk.Neki áldozzuk fel őket.Aznap lerakjuk és másnapra eltűnik.Senki se látta még,de tudjuk,hogy létezik.Mostantól neked is hinned kell benne!Minél több áldozat,annál erősebb a Pokol!
-Mi? -kérdeztem hangosan.
-Menjünk ki!Ne zavarjuk az Urat!
Kimentünk a folyosóra.
-Ugye ezt nem gondolod komolyan?Megöletsz ártatlan embereket és elhozod egy senkinek.Nem létezik!Beteg emberek testét odaadod ennek a senkiházinak,azért,hogy erősítsd ezt a szemét dombot! -már könnyezve ordítottam. -És persze ki ne hagyjuk a trófea termedet.Kirakod az emberek öngyilkosságának a fotóit a faladra.De persze bekeretezve.Mint egy érmet!Míg más azon van,hogy megölje magát annyira szerencsétlen addig te végignézed és lehet popcorn zabálás közben jót is nevetsz rajta! -szipogtam. -Fogj meg engem vigyél be a Gyilkos szobába!Fejezz le és légy boldog.De le ne mosd a vérem!Hisz neked ez is dicső emlék arról milyen ostoba vagyok!Gyerünk!Mire vársz?! -az arcom vörös volt, és a fekete sminkem elfolyt.
De nem érdekelt..
-Héj.. -szorított magához.
-Hagyj békén!
-Nem hagylak.Hanem bekísérlek a szobádba és megnyugtatlak!Na,gyere!
Bementünk a szobámba.
-Feküdj le!Álmos vagy.
-Ha te mondod..

Darken mellém feküdt és a fejem alá dugta a kezét.Mikor már látta,hogy elbóbiskoltam,cirógatni kezdte a karom...De én mindent éreztem,és kifejezetten jól esett...

Nati & Travis

Amikor reggel,kómásan ébredtem már John nem feküdt mellettem.Próbáltam megkeresni...már amennyire fáradtan ülve lehet.
-Jó reggelt!
-Reggelt' -mondtam mosolyogva.
-Hoztam kávét.
-Áhh....Ez jól fog esni...
Belekortyoltam a meleg italba és azon kezdtem el töprengeni,hogy pontosan mi is történt tegnap este,ugyanis nem volt minden világos.
-Mmm...Finom! -mondtam elterelő hadműveletként -Te emlékszel a tegnap estére?
-Persze...Miért te nem?
-Nem minden tiszta -nevettünk fel. -Azt hiszem felöltözök...
Egy trikó volt rajtam és egy testnadrág,egy piros zokni és természetesen a gyönyörű göndör hajam,amivel gyerekeket lehetett volna ijesztgetni.
-Szia -mondtam.
-Várj! -és odarohant hozzám,megcsókolt és éreztem a kávé illatát és persze John kezét a derekamnál.
-Ez jó volt.... -mosolyogtam.
-Tudom  -vigyorgott és kacsintott egyet.
Amint beértem a szobámba lemostam a sminkem és kiválasztottam a ruhadarabokat.Közben azon járt az agyam,hogy kimenő időben,Natival találkozom majd.Felmerült az az ötlet is,hogy John-t is viszem magammal,hiszen a tegnap este elég közel hozott minket,tehát valahol együtt vagyunk.
*Kopp-kopp*
-Igen?!
-Szia Clara!
-Oh,Darken...micsoda meglepetés... -mondtam gúnyosan.
-Figyelj!Én próbáltam az estét széppé varázsolni,de nem sikerült.
-Na,csak nem leesett mi a dörgés..!
-Én nem beszéltem veled így..sőt,próbálok elnézést kérni,hogy rám pazaroltad az idődet.
-Darken...Nekem nem kell semmi regény,dráma.Tudom mit akarsz,csak az a gond,hogy rossz helyen keresed...Nálam egy senki vagy...EGY SENKI! -hangsúlyoztam. -Hiába próbálkozol...Nem leszek senkid...Te vagy a "főnököm".Úgyhogy csak mondd el ki a feladatom és már megyek is...
-Tizenhetedik kerület, B ház, harmadik emelet negyvennégyes lakás.Diszkréten megkeresed azt a pillanatot amikor egyedül van Linda és lehozod.Hívj engem ha bármi probléma van!
-John-t nem hívhatom?
De akkor már Darken nem volt a szobában.Kicsit úgy éreztem,hogy túl kemény voltam vele,de nem érdekelt.Mielőtt még megerőltetné magát,közöltem vele,hogy semmi értelme...Csupán ennyit tettem.


Egész nap Lindát figyeltem,körülbelül délután háromkor lefeküdt aludni.Én megjelentem felkaptam és az ajtó előtt felébresztettem,hogy legalább utoljára lássa a világot.Amikor kinyitotta a szemeit, bánatosan néztem rá és azt mondtam:
-Ne félj Linda!Az Isten vigyáz rád!
Majd megállítottam a szívét...

23:00. John-t magammal húztam és amíg Natiékhoz mentünk elmeséltem,hogy kihez és miért megyünk.Nem ellenkezett.(Néha ok nélkül megcsókolt...de én sem tiltakoztam.)
-Sziaa Nati!
-Szia....Sziasztok?!
-Gyerünk!Nyisd ki!
Bemutattam gyorsan Natinak Travist és már vártam is,hogy meséljen egy kicsit milyen is kint a való életben.
-Képzeld el!Mercedest megválasztották a szurkolócsapat vezérének,és csinált egy bulit ennek tiszteletére.
-Jajj de nyálas! -szegény John nagyon kitartó volt,hiszen az összes lányos dolgot végighallgatta.
-Hát ja!Szóval rendezett egy party-t.Mi meg Travissel mindenkinek azt mondtuk,hogy elmarad és csak mi jelentünk meg az összejövetelen.Mercedes ki volt akadva,ahogy az anyja is.A végén belelöktük őt a medencébe és elfutottunk.Persze hallottuk a sikítását.. -nevetett fel. -És természetesen tudja,hogy együtt vagyunk!
-Úristen ti jártok?!Nem hiszem eeel! -mondtam vidáman.
-Clara!Már bocsi,hogy megzavarom a barbie party-t,de mennünk kéne.
-Ne már!Pedig olyan szimpatikus vagy! -mondta Nati.
Elköszöntünk és már indultunk is vissza a Pokolba.

Kiss

A sötétben csak az ágak árnyékát láttam a holdfényben.Néha-néha egy emberi árnyék jött felém,de maga a város üres volt.
Pont beértem a kijáró végére.Befeküdtem az ágyamba és megpróbáltam aludni.Hiába volt minden.Akárhogy,akármerre feküdtem nem jött álom a szememre.Átrohantam John-hoz.
-Szia -mondtam lihegve.
-Szia...
John ingben állt az ablakánál.
-Nem felejtettél el valamit...
Hirtelen nem tudtam miről beszél,aztán beugrott.
-Jesszus...John úgy sajnálom!Ígérem bepótoljuk! -mondtam szomorúan.
-Nem baj..csak vártam és vártam,de te nem jöttél..Aztán ránéztem az órára és rá kellett jönnöm,hogy már lejárt a kimenő idő.
-Megígérem!Most meg hozok chipset meg mindent és elmesélem Mr.Nyalka Úr esetét,oké?
-Ja-ja! -láttam,hogy mosolygott.
Gyorsan felkaptam egy üveg pezsgőt,6 csomag chipset,és egy tábla csokit.
-Itt vagyok! -szuszogtam.
-Nem kellett volna sietni... -mosolygott John fél meztelenül.
-Ö....
-Vegyem vissza a felsőm?!
-Nem..Vagyis..Izé...
-Visszaveszem....
-NE! -ordítottam.
Mert a látvány egy tökéletes nyolc kockás has és egy csodálatos felsőtest.Bronzba kellene önteni!!!
Ráraktam az ágyra a nasit és elkezdtem mesélni,hogy az egész vacsora dög unalom volt meg,hogy legszívesebben ráborítottam volna az asztalt.Elmeséltem,hogy találkoztam Natival ezután meg természetesen felmerült az a kérdés is,hogy ki az a Nati.Leírtam neki és elterveztem,hogy bemutatom majd.
-Na de eddig én meséltem,most te jössz! -mosolyogtam biztatóan.
-Mit mondjak...Hogy örülök,hogy azzal a köcsöggel voltál egész este?
-Nem,hanem azt,hogy miért vagy itt! -gondoltam,az előbbit majd később tárgyaljuk meg.
-Amikor 17 életévemet töltöttem be,volt egy barátnőm.Laurának hívták.Szőke hajú,kék szemű lány.Négy éve voltunk együtt.És egy hétvégén megbeszéltük,hogy lefekszünk egymással.Aznap este minden jól ment.De éjfél tájban amikor aludtam,azt álmodtam,hogy egy férfi meg akar ölni.És mivel védekeztem megfojtottam.És ezt nem csak az álmomban tettem meg.Csukott szemmel fojtottam meg egy embert.Laurát.Akit szerettem...
Nem tudtam mit mondjak.De kiderült.Ezért fojtogatott,mert még mindig ugyanazt álmodja.Újra és újra.
-Értem...És hány éves vagy most?
-Huszonegy...de ezen az idő nem változtat.És te?
-Én tizennyolc.
Egyre álmosabb és álmosabb lettem.
-Álmos vagyok.. -mondtam nagyot ásítva.
-Én is...
-Nem baj ha itt alszom?
-De.
-Mi?Erre azt szokás mondani,hogy:'Persze!'
-Nem akarlak téged is megölni...
-Nem fogsz..
Hátradőlt és a karjába zárt.A tökéletes izmos karja ölelt át.Mivel sosem tudok rögtön elaludni,a kockáival kezdtem el szórakozni.Rám nézett..A szemei olyan sötétek voltak,hogy láttam magam bennük eltévedni.A szívem hevesen vert és a következő pillanatban azon kaptam magam,hogy megcsókol.Percekig éreztem az érzést...De egyszer csak elaludtam magamhoz szorítva Johnt...

Dinner...With Darken

Az ott töltött napjaim estééin nem nagyon tudtam aludni.Most az egyszer aludtam körülbelül vagy öt órát és teljesen meg voltam vele elégedve.
Félénk kopogtatásra ébredtem.Nagy zörgések közepette egy lány jött be.A kezében egy óriási ezüst tálca volt.
-Szia! -mosolyogtam barátságosan.
-Szia! -mondta még mindig úgy mint akit bántottak  egy pillanattal ezelőtt. -Itt a reggelid!Nem tudtam mit szeretsz,ezért mindenből tettem... -mondta.
-Biztos,hogy ez nekem van?
-Persze!
-Akkor köszönöm szépen!
Amikor átvettem a tálcát és épp felakartam nézni már nem volt ott.Pedig megakartam kérdezni a nevét.A tálcán tényleg minden volt,még egy boríték is,amin ez állt:Csak mert olyan édes vagy...
Azt hittem nyálasabb már nem is lehet ez a Darken,de hát...Az,hogy elhívott valahova,azt el is vártam mert ahogy mondta John "meg akar majd hódítani" tehát ez benne volt a pakliban.A boríték pedig egy:Üdvözöllek a Pokolban!:) című képeslap volt,amin egy kis ördög ült..Már éppen próbáltam elfelejteni,hogy a pokolban vagyok,de tessék,újra eszembe juttatott mindent amit szeretek a való világban.
És hogy újdonság érjen megint kopogtattak az ajtómon.
-Bejövök!
-Ne is kérdezd,csak csináld! -nevettem fel.
Mióta a Pokolban vagyok,felvidít John ezért nem tudok rá haragudni.Pedig annak kéne lennem,mert ahogyan rám ordított,az nem Ő volt.
-Na Nyálas hozatott neked reggelit?
-Aha...Ez nem normális...
-Úú az avokádó krém nagyon finom -és beleharapott egy pirítósba ami avokádóval volt megkenve.
-Nem tudod annak a lánynak a nevét.
-Kösz.Lány.És én pedig jós vagyok?Vagy inkább mágus?Nem..szóval mondd el,hogy milyen lány!
-Rövid,göndör szőke haja van és fehér pelyhes ruhát visel.
-Caroline.Ő egy angyal. -mondta unottan és beleszürcsölt a teámba.
-Egy angyal..Jaj..Már megint valami misztikus izééé!
-Én meg egy mizé vagyok! -röhögött.
-És,hogy hogy itt van?
-Darken megölte.És mivel már nem volt angyal csak egy lány,lehozta a Pokolba.Egyedül ő van mindig fehérben,mert így képviseli,hogy egyszer angyal volt.
-Szegény...
Egy Beatles-es trikó és egy pink rövidnadrág volt rajtam,amit John meg is dicsért.Kimentem a fürdőbe,hogy felvegyem a köntösöm.
-Na,hogy tetszett a reggeli...John?Mit keresel itt Clara szobájában.
-Darken?Te miért vagy itt? -néztem rá dühösen.
-John?Miért henyél az ÁGYADBAN fél meztelenül?
-Mi?...Az az én dolgom -javítottam magam. -És igen finom volt a reggeli de én nem tudom értékelni a nyálasságot úgyhogy ezt megszívtad..
-Most pedig mindketten menjetek ki mert felszeretnék öltözni!
-Jó.Egyébként is John szerettem volna veled beszélni,hogy ki ma a dolgod.
-Tökéletes!Na akkor mindenki kimehet.
Gyorsan felöltöztem.Hogy összefoglaljam mind azt amit ma csináltam az annyi volt,hogy a szobámba lézengtem.Egészen fél hatig,mert akkor Darken óvatosan bekopogtatott,hogy akkor lassan indulhatunk.Elkészültem hétre.Direkt átlagos ruhadarabokat vettem föl,nehogy azt higgye érdekel,hogy mibe vagyok.Már az elején kiderült,hogy vacsorázni megyünk.Egy puccos éttermet választott.Leültünk.
-Mit kér a kisasszony? -mondta a pincér.
-Vörös bort.
-És az úr?
-Én is vörös bort.
-Rendben,itt vannak az étlapok majd szóljanak.
-Köszönjük! -mondtam.
A vacsoráról röviden annyit,hogy fagyos volt végig a hangulat.A végén bepróbálkozott egy csókkal.Hát nem volt szerencséje..majd máskor vagy soha:DAmi érdekes volt,hogy Darkennek nem kellett álca...
Amikor a Pokol előtt voltunk:
-Hát jó volt veled... -mondtam a földet kémlelve.
-Esetleg a szob..
-Várj,mielőtt megkérdeznéd,hogy felmegyek-e a szobádba vagy felmegyünk-e a szobámba,gondold végig mit mondanék.Nem vagy te olyan hülye,hogy ne tudd felfogni...
-Na jó....
-Akkor viszlát Darken!
-Clara'!
Én pedig Natiék háza felé vettem az irányt.Amikor már ott voltam,egy követ dobtam az ablaka párkányára.
-Héééj! -ennek a hangnak úgy megörültem.
-Szia Nati!
-Ki vagy te?Mit akarsz csöves?!
-Én vagyok az Clara!!!!
-Pff...Lehet,hogy matekból sötét vagyok,de csak tudom hogyan néz ki a legjobb barátnőm!
-A füledet vakarod amikor éhes vagy.Éés a múltkori bulin smároltál Travissal.Amiről csak ő te és én tudunk.
-Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.... -bambult Nati.
-Beengedsz?
-Ahaaaaaaa -még mindig le volt sokkolva.
Belegondolva én is meg lennék lepődve,hogyha egy emós Natinak vallaná magát..
-Gyere!
Sokat beszélgettünk,elmondtam,hogy kerültem le a Pokolba.Elmondtam neki Johnt is aminek nagyon örült mert tudta,hogy már régen nem volt fiú az életemben.Csak én,én és a fantasztikus fantáziám és a vásznam.
-Na és mi van közted és Travis között?????
-Travis! -suttogta Nati.
Akkor a ruhásszekrény felől csörömpölés hangzott.És a drágalátos Travis bújt ki.
-Helló! -nevettem.
-Hogy hogy vagyunk?Hát Mercedes nem tudja,hogy ő már régen nincs a képben,de majd ő is megtudja... -nevetett fel gonoszan a fiú.
Travis cuki puszit nyomott Nati homlokára.Ajj olyan édesek együtt *__* Én meg ránéztem az órára és ezt az aranyos pillanatot megzavarva közöltem,hogy mennem kell mert hajnali kettő volt és mindjárt lejár a kimenőm.
Elköszöntem,és elindultam vissza a Pokolba..

My frist day.

A csillagok a maguk fényességükben úsztak és a Hold, büszke volt  kis tanítványaira.A felhők búsan jártak erre-arra az égbolton a Nap pedig valahol máshol mutogatta szépséges sugarait.Mi pedig csak ültünk.Nem beszéltünk.Egyszer csak lehunytam a szemeim és John ölébe dőltem.Nem sok kellett ő is elaludt és a szőnyegen aludtunk.Amikor már mélyen aludt átölelt.Aztán egy pillanat alatt olyan erősen szorított,hogy felkeltem és a levegőt kapkodva kiáltottam:
-Normális vagy?! -vettem mély levegőket.
-Mi van?
-Majdnem megfojtottál!Az van!
-Jól vagy?
-Hát már meg vagyok... -próbáltam magam túlzottan nem sajnáltatni.
-Biztos? -állt fel közben.
És valamit rendezgetni kezdett.Ez az igazgatás egy elterelő hadművelet volt.
-Tudod..ez nem nagyon jön be.
-Mi?
-Az,hogy itt pakolászol ahelyett,hogy elmondanád miért kezdtél el fojtogatni...
-Nem tartozik rád.
-Azt hittem,hogy ezt megbeszéltük.Hogy nem kell letagadni,mert nekem is ugyanolyan nehéz volt,nehéz most mint neked.
-Ez nem igaz! -ordított.
-Hát velem nem fogsz ordítozni! -kiáltottam vissza. -Tartsd meg magadnak.Úgysem ezen fog múlni a jövőm! -és becsaptam az ajtót.
A szoba előtt Darken állt és a mosolygott.
-Maga meg minek áll az ajtó előtt és mosolyog mint akinek nem volt ideje a mosdóba elmenni és most kínosan érzi magát? -félrelöktem és a szobám felé vettem az irányt.Becsaptam az ajtót.És újra az emberi időt mutató órára meredtem.Már fél hét volt.Olyan gyorsan telik odakint az idő.
*Kopp-kopp* -kopogtattak az ajtómon.
-Gyere be... -mondtam unottan.
-Mi a baj Clara?
-Mi lenne Darken?
-John mondta a nevem?
-Nem.És elég a kérdésekből.Mi kínod van?
-Ma van az első feladatod a pokolban. -mosolygott fogjuk rá,hogy barátságosan.
-És?Mi lenne az?
-Eljönni velem valahova.
Nevetni kezdtem fennhangon.
-Hogy mi???Veled?Pff.....Ugyan kérlek!
-De meg is ölhetsz valakit,ha gondolod...
-Aljas vagy!De akkor egy pillanat...
Átrohantam John szobájába.
-John?Zavarhatlak?
-Most mi van?Megtört a szilárdság? -mondta berekedt hangon.
-Ja,tényleg elfelejtettem,hogy az idióta John szobájába jöttem be! -csaptam a homlokomra,a butát eljátszva.
Visszamentem a szobámba,és unottan igent mondtam a meghívásra.
-De először még elmentél a személyi tanácsadódhoz.. -nevetett.
-Hagyjon már.Huzzon ki a szobámból.
-Kedves,nem harapok csak ha kell! -mosolygott idiótán majd kacsintott egyet.
-Befejezheti...
Kiment a szobámból és én pedig szomorúan temettem bele az arcomat a tőlem tökéletesen eltérő rózsaszín párnába.

Stars

Amikor lefeküdtem azt gondoltam,hogy milyen könnyen elalszom,de ez nem így lett.Végig azon gondolkoztam,hogy mi lehet a "jelszó",milyen lehet felölteni egy másik testet és,hogy John miért ilyen távolságtartó velem.Ugyanakkor segít,hogy boldogulhassak.
Vajon mennyi lehet az idő?.. -gondolkoztam.
Két óra volt az éjjeli szekrényen.Az egyik egy HELL TIME,a másik egy PEOPLE TIME felirattal ellátott óra.A pokoli időt mutató nem mozdult.Mindig egy időpontot mutatott,tehát itt nincsen olyan,hogy:'El kell végeznem a munkám és akkor kettőkor találkozunk!'
Az emberi időt jelző óra éjféli egy órát mutatott.Hiányzott minden.Amikor a saját átlagos,kicsit sem csicsás ágyamban feküdtem és az álmatlan éjszakákon kimásztam az ablakomon és a tetőről kémleltem a kutyákat,akiknek semmi gondjuk nem volt a világgal.A baglyokat akiknek a szemei a sötét,ijesztő éjszakában szinte világítottak.És a szomszéd bácsit aki szokása szerint éjszakai locsolásra indult.Hiányzott Nati,Travis.Hiányzott a világi ember érzés.A nevetés,a tudatlanság.
Ezért úgy döntöttem,hogy felöltöm a testet.Fogalmam se volt mit tegyek,hogy egyáltalán,hogy vegyem fel.Ennek ellenére bőszen indultam le a kamrába ahol először megmutatta John a testeket.Ahogy mentem megpillantottam egy John táblájú ajtót.Beléptem,de sehol senki.Jobban körülnéztem.Kinéztem az ablakon...És ott ült valaki.Idegen volt hátulról,hát kiszóltam.
-Elnézést.Mit szeretne? -mondtam udvariasan.
-Őszintén?Semmit.... -válaszolt egy ismerős hang.
-John?
-Mi van? -meg sem fordulva mondta durván.
-Mit csinálsz?
-Ha érdekel idejössz,ha nem akkor nem.
-Grrr... -dünnyögtem. -Egy pillanat.
Lementem a kamrába.Ránéztem Rose-ra.
-Kiismerhetetlen.
Abban a pillanatban mikor kimondtam a szót,a tüdőm összeszorult,a lábaim a földbe gyökereztek.Ránéztem a kezemre.Erős pink körömlakk volt a körmömön,tehát sikerült:)
Rohantam is vissza John-hoz.Kimásztam az ablakon és ráültem az öreg tölgyfa vastag ágára.
-Itt vagyok!
-Észrevettem... -mondta gyűlölettel megfűszerezve.
John egy körülbelül 20 éves helyes srác arcát vette fel.
-Szóval...Miért vagy kint?
-Kijár nekem,ahogy neked is.
-Jaj,értem.De miért nem találkozol valakivel?
-Tudod,nem vagyok benne biztos,hogy egy idegen embernek mondjam el az életfilozófiámat.
-Csak egy kérdés?
-Felőlem.
-Mi a francnak vagy ilyen szemét velem?
-Ki mondta,hogy szemét vagyok?!Attól,hogy nem vagyok az a típus aki már az első alkalomkor elmond mindent egy újoncnak,teljesen rendben van.Ez a pokol.Nem a való élet,ahol minden rólad szól.Királylánynak hiszed magad?Hát a szőke herceget rossz helyen keresed.Itt nincs fehér ló.Nincs kastély.És nincs romantika.Vagyis eddig senki sem tudta összehozni.Ez egy könyörtelen,kemény és érzelmekkel nem rendelkező hely.Úgyhogy próbálkozz kijutni...Bár az lehetetlen. -nevetett fel.
-Állj le a szekálással!Én vagyok a királylány?!Nem,marhára nem.Te akarod eljátszani a kősziklát.És egyébként meg elmész te búsba...Ha ennyire ismersz,akkor azt is tudnád,hogy gyakorlatilag nem neveltek szülők...Senki sem foglalkozik velem.És fogadni mernék,hogy az anyám és az apám észre sem vette,hogy eltűntem.Tehát,így nyilvánítsd ki a véleményed... -mondtam és beugrottam az ablakon.
-Várj már! -jött be utánam.
-Most mi van kedves Kőszikla?
-Ennyire megbántottalak? -mosolygott. -Mert ha igen,akkor muszáj vagyok kárpótolni téged.
-Mégis mivel? -néztem a plafont.
-Holnap este,kimehetnénk... -mondta.
Látszott rajta,hogy annyira idegen volt tőle ez a randira hívásos dolog.Már-már a nevetés jött rám.
-Éés..Mesélsz nekem magadról?Hogy miért vagy itt,a Pokolban?
-Biztos,hogy nem.
-Hát akkor nem sokat engeszteltél..
-Hogy te milyen... -forgatta a szemeit,majd vett egy nagy levegőt -Legyen!
-Hurrá! -mondtam unottan. -És hogy vegyem le Roset?
-Mondd ki a szót újra és a test visszamegy a kamrába.
-Értem.Kiismerhetetlen.
Akkor újra összeszorult a gyomrom.De már levetettem a külsőt.
-Akkor megyek vissza a szobámba.
-Nem maradsz?
-Szeretnéd?
-Hát,ja....
-Akkor maradok.
Leültünk az ágyára és néztük a szebbnél szebb csillagokat...