Stars

Amikor lefeküdtem azt gondoltam,hogy milyen könnyen elalszom,de ez nem így lett.Végig azon gondolkoztam,hogy mi lehet a "jelszó",milyen lehet felölteni egy másik testet és,hogy John miért ilyen távolságtartó velem.Ugyanakkor segít,hogy boldogulhassak.
Vajon mennyi lehet az idő?.. -gondolkoztam.
Két óra volt az éjjeli szekrényen.Az egyik egy HELL TIME,a másik egy PEOPLE TIME felirattal ellátott óra.A pokoli időt mutató nem mozdult.Mindig egy időpontot mutatott,tehát itt nincsen olyan,hogy:'El kell végeznem a munkám és akkor kettőkor találkozunk!'
Az emberi időt jelző óra éjféli egy órát mutatott.Hiányzott minden.Amikor a saját átlagos,kicsit sem csicsás ágyamban feküdtem és az álmatlan éjszakákon kimásztam az ablakomon és a tetőről kémleltem a kutyákat,akiknek semmi gondjuk nem volt a világgal.A baglyokat akiknek a szemei a sötét,ijesztő éjszakában szinte világítottak.És a szomszéd bácsit aki szokása szerint éjszakai locsolásra indult.Hiányzott Nati,Travis.Hiányzott a világi ember érzés.A nevetés,a tudatlanság.
Ezért úgy döntöttem,hogy felöltöm a testet.Fogalmam se volt mit tegyek,hogy egyáltalán,hogy vegyem fel.Ennek ellenére bőszen indultam le a kamrába ahol először megmutatta John a testeket.Ahogy mentem megpillantottam egy John táblájú ajtót.Beléptem,de sehol senki.Jobban körülnéztem.Kinéztem az ablakon...És ott ült valaki.Idegen volt hátulról,hát kiszóltam.
-Elnézést.Mit szeretne? -mondtam udvariasan.
-Őszintén?Semmit.... -válaszolt egy ismerős hang.
-John?
-Mi van? -meg sem fordulva mondta durván.
-Mit csinálsz?
-Ha érdekel idejössz,ha nem akkor nem.
-Grrr... -dünnyögtem. -Egy pillanat.
Lementem a kamrába.Ránéztem Rose-ra.
-Kiismerhetetlen.
Abban a pillanatban mikor kimondtam a szót,a tüdőm összeszorult,a lábaim a földbe gyökereztek.Ránéztem a kezemre.Erős pink körömlakk volt a körmömön,tehát sikerült:)
Rohantam is vissza John-hoz.Kimásztam az ablakon és ráültem az öreg tölgyfa vastag ágára.
-Itt vagyok!
-Észrevettem... -mondta gyűlölettel megfűszerezve.
John egy körülbelül 20 éves helyes srác arcát vette fel.
-Szóval...Miért vagy kint?
-Kijár nekem,ahogy neked is.
-Jaj,értem.De miért nem találkozol valakivel?
-Tudod,nem vagyok benne biztos,hogy egy idegen embernek mondjam el az életfilozófiámat.
-Csak egy kérdés?
-Felőlem.
-Mi a francnak vagy ilyen szemét velem?
-Ki mondta,hogy szemét vagyok?!Attól,hogy nem vagyok az a típus aki már az első alkalomkor elmond mindent egy újoncnak,teljesen rendben van.Ez a pokol.Nem a való élet,ahol minden rólad szól.Királylánynak hiszed magad?Hát a szőke herceget rossz helyen keresed.Itt nincs fehér ló.Nincs kastély.És nincs romantika.Vagyis eddig senki sem tudta összehozni.Ez egy könyörtelen,kemény és érzelmekkel nem rendelkező hely.Úgyhogy próbálkozz kijutni...Bár az lehetetlen. -nevetett fel.
-Állj le a szekálással!Én vagyok a királylány?!Nem,marhára nem.Te akarod eljátszani a kősziklát.És egyébként meg elmész te búsba...Ha ennyire ismersz,akkor azt is tudnád,hogy gyakorlatilag nem neveltek szülők...Senki sem foglalkozik velem.És fogadni mernék,hogy az anyám és az apám észre sem vette,hogy eltűntem.Tehát,így nyilvánítsd ki a véleményed... -mondtam és beugrottam az ablakon.
-Várj már! -jött be utánam.
-Most mi van kedves Kőszikla?
-Ennyire megbántottalak? -mosolygott. -Mert ha igen,akkor muszáj vagyok kárpótolni téged.
-Mégis mivel? -néztem a plafont.
-Holnap este,kimehetnénk... -mondta.
Látszott rajta,hogy annyira idegen volt tőle ez a randira hívásos dolog.Már-már a nevetés jött rám.
-Éés..Mesélsz nekem magadról?Hogy miért vagy itt,a Pokolban?
-Biztos,hogy nem.
-Hát akkor nem sokat engeszteltél..
-Hogy te milyen... -forgatta a szemeit,majd vett egy nagy levegőt -Legyen!
-Hurrá! -mondtam unottan. -És hogy vegyem le Roset?
-Mondd ki a szót újra és a test visszamegy a kamrába.
-Értem.Kiismerhetetlen.
Akkor újra összeszorult a gyomrom.De már levetettem a külsőt.
-Akkor megyek vissza a szobámba.
-Nem maradsz?
-Szeretnéd?
-Hát,ja....
-Akkor maradok.
Leültünk az ágyára és néztük a szebbnél szebb csillagokat...