The pain.

Követtem Őt.Nem tudtam hova megyünk,nem tudtam miért kellene benne bíznom,nem tudtam,hogy ismer-e, és vagy száz ilyen kérdésem lett volna,de ez most teljesen hidegen hagyott,mert akkor újra találkoztam valakivel,akit még életemben nem láttam.
-Kit hoztál John? -végre megtudtam a nevét.
-Clara.16 éves gimnazista lány.Megölt egy férfit támadás közben.Ma került ide körülbelül 20 perccel ezelőtt.
-Ennyi?Akkor hát,szerbusz Clara! -mosolygott ijesztően.
-Jó napot. -mondtam a földet nézve.
-John?Miért a padlót nézi miközben velem beszél? -kérdezte haragosan.
-Nézz rá és mondd újra! -szólt John.
-Mondom,jó napot! -néztem a sárgás szemeibe.
-Van róla fogalmad miért vagy itt?
-Hogy miért?Mert megöltem valakit.Csak azt nem értem miért én vagyok a Pokolban...Engem támadtak meg,nem tehettem mást.Kitudja mit tett volna velem...
-Édesem! -mosolygott furcsán. -Nekem ne meséld el!Végig néztem.Meg kell,hogy mondjam,nagyon okos hölgy vagy.De nem az Éhezők Viadalában vagyunk,hanem a való életben.
-Ezt nem ért...
-Csöndet! -nézett mérgesen.
-Adam,mondd el neki miért vagy itt!
-A nevem John.
-Ó,kedves kis John.Szeretnéd te is úgy végezni,mint Adam?
-Nem ismerek Adamat.
-Hát most nem tartok mesedélutánt,úgyhogy mondd el,hogy miért vagy itt?
Felém fordult John.És hallgatott.Nem mondott semmit.
-John!Mondd el ha azt mondom! -üvöltött.
-Nem szükséges... -mondtam halkan.
-Kincsem,te ebből maradj ki. -kacsintott.
-Nem akarom elmondani... -mondta a fiú.
-Hát így állunk?Hozzátok a fájdalmat neki.
Szomorúan nézett rám John.Én pedig csak tudatlanul néztem rá mert fogalmam sem volt arról,hogy mi következik.Két néger férfi egy vas asztalt hozott ami aprócska vérfoltokkal volt tele.Akkor elővettek egy aprócska tálat amiben a gombóc tűz volt.Még sosem láttam ilyet.A néger megfogta a tüzet és rárakta John mellkasára...Ordított fájdalmában,az erei kiduzzadtak és a nyaka vörös lett.De ami a legfurcsább volt,hogy nem halt meg,és vérzeni sem vérzett...Majd levették az asztalról és nekem lökték.Automatikusan a fejét a térdemre fektettem és megszólítottam:
-Jól vagy?
-Nagyon fáj... -hallottam ahogy a hangja gyengül. -Normális vagy?Meg is ölhetted volna!
-Hallgass!Ne sajnáld...Ez egy szerencsétlen.Inkább engedd el és engedd,hogy a szobádba kísérjenek.
-Azt várhatod.Nem maradok itt.
-Dehogynem.Édesem,ez itt a Pokol.Nem a Paradicsom.Fogadd és hagyd azt a barmot.
-Nem!
-Miért? -nézett érdeklődően.
-Mert.Ez van.
-Mit szeretnél?
-Elmenni...
-Ezen kívül?Mert az első lehetetlen.
-Akkor hagy vigyem magammal a szobámba Johnt.
-Hmm...
-Na?
-Legyen.
-Jöjjön Miss.
-Megyek.Gyere John..
Elindultunk,de én folyamatosan támogattam Johnt mert teljesen tehetetlen volt.Azt hittem egy büdös cellát kapok majd.Ehelyett egy teljesen esztétikus szobát kaptam.Az franciaágyra fektettem a fiút.Én pedig körülnéztem.