His girlfriend?

Egy vékony hang szólalt meg amire mind a ketten felriadtunk.
-John? Tudom, hogy te vagy!
-Ki ez? -kérdeztem ijedten.
-Nem érdekes -mondta John.
Olyan volt, mint aki el akart hessegetni. Csak nem egy piszkos titok megint? Úgy látom itt a Pokolban csak ezzel találkozhatok majd.
-Megölted a testvéremet most pedig egy emos csajjal dugtok a szabad ég alatt?
-Semmi közöd hozzá, hogy most mit csinálok! És a húgod igézett meg!
-Laura sosem tett volna ilyet! Lett volna rá lehetősége, de szeretett téged... Egy nyomorultat!
-Megzsarolt Susan! Vedd már észre, hogy most nem én vagyok a rossz!
Csak ültem ott, és hallgattam a sok mocskos információt amiről halvány lila gőzöm sem volt. Felerősödtek a hangok, és hirtelen minden probléma egyszerre eszembe jutott. Nati, John, Laura, a szüleim és a Pokol.
Lassan felálltam.
-Nekem ehhez nincs semmi közöm... -mondtam.
-Ó dehogyis nem! Te vagy most a ribanca akit kedvre felcsinálhat bármikor! Kötődsz hozzá! És te is bántani akarod Laura emlékét!
-Susan hagyd abba! Itt se kellene lennie!
-De John! Nem hagylak itt vele! Ez a nő őrült!
-Menj Clara!
-Itt maradok! -erősködtem, pedig legbelül féltem.
-Clara!
-Eldöntöttem!
-Takarodj! Nem érted? Semmi értelme hősködnöd! Semmi! Igazán mindegy lenne ha a Pokolban ülnél a drága szeretőddel! Darken örülne neki! Egy újabb szajha!
Tudtam! Tudnom kellett volna, hogy Johnnal egy romantikus este lehetetlen, bárhogy reménykedem. Mindig jön valami, ami kellemetlen...természetesen nekem. Sosem neki! Én megint essek kétségek közé. Persze ki is kell másznom és azonnal elfeledni mindent. Ezennel elvágom azt a kötelet és ott maradok. Meg leszek magam is! Nem kell senki. De valaki igen...Nati.
Rohantam Nati háza elé. Amikor odaértem ordítani kezdtem.
-Nati! Megőrülök ha nem beszélhetek meg veled mindent! Ha nem mondhatjuk el egymásnak, hogy éppen miért vagyok rossz kedvű vagy hogy éppen hogy alakul neked Travissal...Hogy nem beszélek veled. Elegem van abból hogy nem úgy gondolok rád mint a tökéletes barátnőre, aki sosem bántana meg és aki mindig ott áll mellettem, hogy kihúzzon a bajból.
Ekkor az ablak kinyílt és Nati elfolyt sminkel mutatta, hogy öleljem meg. Felszaladtam a ház lépcsőjén és egy amolyan "jajj, de régen láttalak" öleléssel megbocsátott nekem és belekezdtünk a mesénkbe aminek sosem lett volna vége de elszaladt az idő.

Magical...

Nyálas, nem nyálas a lényeg, hogy amikor a kezemet megfogta egy láng futott végig a karomon. Elmosolyodtam. A kapu felé vettük az irányt ahol persze nem más volt mint Darken.
-Hova-hova kis Johny?
-Szerintem törődj a saját mocskos dolgaiddal...
-Mi van csak nem a kínzást akarjuk? Indulhatunk? -mondta gúnyosan.
-Mehetnénk de most dolgunk van.
-Nocsak, Clara milyen csinos vagy! Csak nem John tiszteletére vettél fel egy ruhát?
-De pontosan azért. Miért? Gondolom ilyen ruhákat vesznek fel a kurváid akiket fizetsz.
-Haha. Azt hiszem most visz el a mentő... -mondta a szemeit forgatva.
-Menjünk John! -mondtam és húztam magam után.
Ahogy az utcákon sétáltunk a sötétkék ruhám vége lebegett a szélben.
Lassan elengedtem a kezét, de abban a pillanatban rám nézett John.
-Mi a baj? -kérdeztem.
-Inká.. semmi. -mondta és arrébb húzódott. - Itt is lennénk.
A lámpák részegen világítottak és vörös rózsa tenger pedig csillogott a leszállott harmattól.
-Csak utánad! -szólt John halkan.
Lassan haladtam előre. Egy vörös lepedő, több száz rózsaszirom, egy üveg pezsgő és mi. Hátra fordultam. John kapkodva magához húzott és erősen csókolni kezdett. Gyengéden az arcomhoz nyúlt és tenyerét rám illesztette. Nyakába raktam a kezem. Becsuktam a szemem. Élveztem a csókot. Percekig éreztem a veszélyt. Hogy elsodor az ár.
-Hm..ez nem is volt olyan rossz... -mondtam nevetve.
-Jössz? -és a paplan felé mutatott.
Leültem. A pezsgőt kortyolgatva azon tűnődtem, hogy hogyan szerethettem bele Johnba. A társam. A lelki társam. Sosem féltem megcsókolni. Sem pedig megölelni.
Késő volt. Lefeküdtem Ő pedig cirógatni kezdte a karom. A fagyos szelek pedig velünk játszottak.
És akkor egy mozdulat és valami borzalmas történt.

How?

A gondolat, hogy az anyám megszült én pedig megölöm, szörnyű. Egy elvetemült gyilkos sem lenne képes ilyesmire... Az ágyamon hevertem napokig és aki bejött kiküldtem vagy megakadályoztam, hogy egyáltalán megpróbálja. Egyetlen pokollakó nem látogatott meg, John. Hiányzott. És ez idő alatt nem csak az anyámon gondolkoztam hanem azon is, hogy már ezerszer megbántam azt a fél órát amit Darkennel töltöttem. Hiányoltam John kemény de mégis kedves szavait, érintéseit és minden egyebet amit adott nekem. Úgyhogy eldöntöttem, hogy mindenképpen bekopogtatok hozzá, tisztázhassam, hogy egyben rosszul esett a titkolózása és persze, hogy nagyon hiányzik.
-Itt vagy? -mondtam halkan egy résbe az ajtón suttogva.
Semmi válasz, gondoltam bemegyek. Ahogy sejtettem, John a fán ült és egy rózsát tartott a kezében.
-Helló! -mosolyogtam.
-Szia. -mondta eltörten.
-Hát itt vagy -válaszoltam mintha ezt senki sem tudná...teljesen hülyeség volt...
-Itt...Sajnálom, hogy eltitkoltam..
-Én meg azt sajnálom, ahogy reagáltam, tudom hogy nem azért csináltad, mert bántani akartál...
Rám nézett. A barna szemei csillogtak és a szél sötét hajával játszott. Lassan közelebb léptem. És mintha sose találkoztunk volna szenvedélyesen megcsókolt. Az ajkaink tüzes táncot jártak. A keze az arcomon volt és mintha egy bomba volna egymásnak estünk és már csak azt éreztem, hogy a derekamat fogja én pedig a fejét. Majd lassan felemelte a fejét.
-Ezt neked szántam. Mivel a bált már lekéstük ezért szeretném ha ma este elmennénk valahova.
-Randi?
-Nem, az túl nyálas... -mondta és felnevetett.
Én meg vágtam egy olyan morcos kislány arcot.
-Jó-jó, randi -vágta rá egy amolyan "oké-oké csak ne bánts!" stílussal. -És? Kitaláltál már valamit, anyukáddal kapcsolatban?
-Szerintem elmegyek Natihoz. Hátha kapok tőle valami tanácsot vagy ötletet.
-Helyes.
-Megyek is elkérezkedek Darkentől, mert ez az én ügyemhez kapcsolódik.
-Hát.. -vakarta meg a fejét -végül is neked mindent megenged..
-Tudom! -mondtam mosolyogva.
És nyomtam egy puszit az orrára. Ez már biztos. Először lehetetlennek bizonyult de érzem. Érzem, hogy fontos nekem a jelenléte, az hogy lássam őt.
De mielőtt még Darken felé vettem volna az irányt, megfogadtam, hogy nem engedem neki a közeledés lehetőségét.
-Jónapot Darken!
-Clara! -ls már jött volna közelebb.
-Ne is közeledj, húzz a francba. Johnnal vagyok! Annyira nem vagy jó pasi, hogy ekkora arcod legyen.
-Egy. De van. Kettő. Miért jöttél?
-Kikérezkedem mert a munkámmal kapcsolatos dolgokat kell elintéznem.
-Például?
-Tanácsot kell kérnem és erőt gyűjtenem.
-Hát nem is tudom..
-Darken, légyszíves!
-Na jó...
És már siettem is a kapuhoz. Felöltöttem Roset és futottam Natiékhoz.
Egy követ dobtam az ablakához.
-Nati!!!
Láttam ahogy kinéz az ablakon és csak néz rám. Nem szólt, nem intett, nem csinált semmit.
-Nati! Engedj be!
Kinyitotta az ablakát.
-Miért jöttél ide? Nem elég jó neked a Pokol? Menj el! Napokig meg se látogattál! Azt hiszem itt telt be a pohár menj haza, ahonnan jöttél!
Egy könny gördült végig az arcomon. Mindig számíthattam Natira. Először nem értettem min kapta fel a vizet. De már értem. Ha magam alatt vagyok az nem azt jelenti, hogy elhanyagolhatom a barátom. Nati a legjobb barátom.
Könnyes szemekkel mentem a Pokol bejárata felé. Arra gondoltam visszajövök holnap, hátha erőt tudok gyűjteni, hogy eltudjam majd mondani neki mennyire sajnálom.
Bementem a szobámba és beletúrtam a szekrényembe. Sosem volt még ilyen érzésem, de most úgy gondoltam, hogy elkápráztatom Johnt.
Egy fekete felsőt vettem fel, pink rövid,tapadós szoknyával, a nyakamba egy ezüst láncot és egy fekete magassarkút. Egy gyors halvány szürke smink és egy erős fekete rúzs. Kopogtatnak az ajtómon. Gondoltam John, sosem késik inkább siet.
-Igen?
-Hova így kiöltözve?
-Darken? -mondtam felháborodottan.
-Na...így kell engem fogadni?
-Elnézést, de szeretném ha elmennél. John mindjárt itt lesz értem.
-Szívem, itt nincs idő! -nevetett.
-A lényeg, hogy senkit sem érdekel a hülye beszéded amit leakartál nekem nyomatni..
-Jó-jó. Ne kapd fel a vizet! És már el is tűnt. Abban a pillanatban John állt az ajtóban és a kezét nyújtotta, hogy tartsak vele.

Mom?Are you a killer?

A gondolatok a fejemben kavarodtak és igazából már azt sem tudtam,hogy élek-e vagy inkább csak hánykolódok a Pokolban...Legszívesebben kimentem volna azon az ajtón és itt hagytam volna mindenkit.És,hogy drámaibb legyek megcsókoltam volna Johnt.És igen..Ez a név is ott volt a fejemben.Ugyanakkor Darken is.És fogalmam sem volt,hogy ki az akinek hinnem kéne.
És mivel gondolkozni ott,a fényképek előtt nem tudtam visszamentem a szobámba.Na és persze amint leültem az ablakom elé máris valaki kopogtattak.(Komolyan jobb volt otthon -hogyha kellett valami,csak úgy bejöttek és nekem pedig nem kellett azon izgulni,hogy vajon ki és mit akar itt.....bárki lehet bármivel.)
-Szia Clara! -mondta Caroline.
-Oh,szia -köszöntem erőltetett mosollyal.
-Meg van a mai munka is. -és átnyújtott egy kis cetlit.
-Jaj...már csak ez kellett a boldogsághoz...
-Ez van...Nekem se jobb elhiheted.Na de megyek is a dolgomra.
-Oké,szia!
Majd bólintott és távozott.A cetliről ezt olvastam le:
Rosewood 14.
Név: Blake Moon (Mrs.Stones)
Életkor: 29
Halálát gyilkossággal érdemelte ki.
Hogy mi?Az anyám lenne az akit a Pokolba kell vinnem?!De hogy értsem,hogy "halálát gyilkossággal érdemelte ki"?Anyám gyilkos?Az nem lehet.Kőszívű,kapzsi és még sorolhatnám,de nem gyilkos!
-Clara...
-Mi van?
-Én vagyok... -mondta halkan John. -Anyád egy sorozatgyilkos...
Hirtelen összeszűkült a világ...Minden zaj felerősödött és az ujjaimban a vér egyre hangosabban pumpált és könnycseppek gördültek végig az arcomon.Fehér lettem,és nagyon nyelve próbáltam jelezni,hogy még élek de legszívesebben megölném magam...
-Honnan tudod?
-Mielőtt idejöttél már figyeltük az édesanyádat mert nagyon sok embert megölt és valakinek véget kellett vetnie ennek...De mindig elrejtette magát,hogy ne találjuk meg és...
-Te tudtál arról,hogy anya tudja,hogy van olyan,hogy Pokol?
-Igen...De nem akartam elmondani...Mindenkinek azt mondják a szüleid,hogy táborban vagy...Nati is azért hitte ezt..
-Hogy lehettél ilyen,hogy nem mondod el?Annyit gyötörtem magam miatta.Te pedig csak így benyögöd ezt?Azt hiszed,hogy ez nekem csak egy kiruccanás?Hát kurvára nem...
-Sajnálom.
-Hát elmehetsz a picsába a sajnálatoddal...Húzz ki a szobámból -és egy erős,határozott mozdulattal kilöktem a szobámból.
Jogosan voltam dühös...Annyit ideig gondolkoztam,hogy anyáméknak,hogy a csudába nem tűnik fel,hogy nem jönnek értem suliba.És hetekkel azután megtudom,hogy:Ja tudott róla,és persze gyilkos és mindjárt nekem kell megölnöm,a lányának!
Milyen ironikus nem?Minden összejön mindig!És még a mai nap kell megtennem.Azt hiszem gondolkoznom kellene,hogy hogyan temetem el a saját anyám...

The picture on the wall...

Mindent elrontottam.Igaz utálom a bálokat,de akkor is...Johnnal mehettem volna.És az igazat megvallva engem sohasem hívtak meg így sehova.Max odaböktek nekem egy amolyan:'Ha gondolod eljöhetsz!'
-Ezt tényleg te írtad?
-Miért?Téged még érdekel?Azt hittem,hogy Darkennel mész.Azt hittem ennél jobb.Már rég bevethette volna.A kis szerencsétlen... -mondta elgondolkozva.
-De nem is történ semmi!Bekísért a szobámba,mert azt mondta,hogy rosszul nézek ki...
-Aha persze...Clara!Én felismerem,hogyha hazudik valaki...
-Jó beismerem...Nem csak ennyi volt.De miért kell elmondanom,hogy pontosan mi történt?!Semmi közöd...És tudod mit?Lehet,hogy végig simította kezét a testemen,de nincs köztünk semmi...És akárhogy is szeretnéd palástolni,közlöm,hogy nekünk viszont van valami.
-Köszönöm! -és beviharzott a szobájába.
-Látom megbeszéltétek -mosolygott Darken -de mint mindig ő a nő.Kár,hogy futsz utána.Milyen kár érte...
-Semmi közöd hozzá,hogy kivel milyen kapcsolatot ápolok.
És mint egy őrül tini lány elmentem az Ítélőbe.És a fényképekre meredtem.Arra gondoltam,hogy egyszer az én holttestem képe is itt fog lógni.Hogy majd megtudja a világ milyen igazságtalanság miatt kellett meghalnom.Mert a tudat,hogy itt vagyok a semmi közepén,nem nyugszik.Sehol semmi érzelem.Mindenki hideg,idegen,közönséges,kopott belül.Egyedül én tartom magamban az igazi emberi,meleg érzéseket.Bár ha jobban belegondol  az  ember kit fog érdekelni,hogy ez az idióta is miért halt meg?...Én is csak egy kép leszek a falon.

My family...

Lehetetlen...lehetetlen az érzés amit reggel éreztem.Hiányzott a családom.Főleg az apám.A régi apám.Amikor kevésbé voltunk ilyen tehetősek,amikor több ideje volt arra,hogy velem legyen.És anyám,amikor nem érdekelte,hogy milyen színű a körme,és nem érdekelte,hogy egy kilóval több vagy kevesebb,csak azt érezte fontosnak,hogy a lányának ne essen baja.
Mégis ennek ellenére hiányoztak.Holott éppen csak addig láttam őket míg elvittek a suliba vagy amikor megérkeztem.De hiányzott az érzés,hogy a lépcső sarkából lekukkantsak és tudjam,vannak szüleim,még ha nem is szeretnek,de vannak.
-Alszol? -suttogta Darken.
-Nem.
-Jobban vagy?
Szembe fordultam vele.A füstös szemei,és a vörös ajkai hirtelen elvarázsoltak.
-Persze -mosolyogtam. -Még mindig nem értek egyet a dolgaitokkal itt lent,de valahogy megszokom..
-Ez így természetes.

-Clara besz....Darken?
-John?Valami probléma akadt,hogy így be kellett törnöd kopogás nélkül és megzavarni minket?
-Ja bocs...Ja és Clara?
-Igen John?
-Elnézésedet kérem,hogy ilyen szemtelen voltam amiért,én akivel a legszorosabb kapcsolatod van a Pokolban,bejött kopogás nélkül.. -és kiment a szobámból.
-John,várj már meg!
-Hagyjad már!Csak féltékeny amiért velem voltál éjszaka. -mondta Darken enyhe dicsekvéssel.
-Már megint kezded! -mondtam és az ajtóra mutattam,jelezve,hogy ideje indulni.
Felkaptam a köntösöm és John után szaladtam.
-Várj meg!
-Miért is pontosan?Tudtam,hogy ez lesz.Megjöttél ide és elmondtad milyen kemény,bátor lány vagy.Nem vagy különb...És tudod mit bánok a legjobban?
-Mit?
-Hogy ennyire közel engedtelek magamhoz...
-John nem volt semmi!Csak odafeküdt mellém!
Hazudtam.Teljes mértékben.Mert nem csak feküdtünk egymás mellett...Mert engedtem Darkennek,amit nem kellett volna.Előtte sírtam és hagytam,hogy megvigasztaljon..Istenem!Milyen hülye voltam.Nem érezhetek minden helyes fiú iránt valamit.Nem!Főleg nem Darken iránt.
-Nem váltunk szerepet,hogy én legyek a féltékeny feleség...felejtsd el!
-John,nem dobhatsz el ilyen könnyen!
-De,pontosan megtehetem!
Azzal rám vágta az ajtaját...
-Zavarhatlak egy pillanatra? -mondta halkan Caroline.
-Hhhh....Igen,persze!
-Ezt a kis cetlit John akarta odaadni neked de láttam,hogy egy kicsit megsértődött és a szobád ajtaja előtt hagyta Neked megcímezve. -és odanyújtotta a papírt.
-Köszi -mosolyogtam.
-Szia!
-Szia!
Ez állt a papíron:
Ööö....hogy is kezdjem....Mert még sosem hívtam lányt bálba,de most megteszem.Clara,lenne kedved eljönni velem a holnap utáni bálba?(Nem tudom a dátumot,csak a napokat számolom a Pokolban...)Remélem igent mondasz,mert ha nem,akkor nagyon beégtem...
John
Felnéztem és Ő állt előttem...

Places..

-És?Te szimpatikusnak találtad Natit?
-Fogjuk rá.Elég fura lány... -vakarta meg a fejét.
Általában ez a tulajdonság jut eszébe mindenkinek Natiról.Fura de szép.John válogatós,tehát abban se vagyok biztos,hogy egyáltalán én megfelelek neki,mármint kívülről.
-Vajon mennyi lehet az idő?
-Már biztos reggel van.
-Ajj...Akkor hallgathatom Darkent.
-Nekem mondod?Ha lehetne,már elástam volna...
Felnevettem és egy puszit nyomtam az arcára.
-Megyek és felkészülök!
Biccentett.Én meg a szobámba gyorsan felkaptam egy Beyoncés felsőt.Töprengtem.Nekem nem is volt Beyoncés felsőm,se pink testnadrágom. *Kopp-kopp*
-Clara?
-Darken?Nem tudod véletlenül,hogyan lettek ezek a szekrényemben?
-Én vettem őket.Remélem tetszik....
-Természetesen!Imádom Beyoncét.
-Tudom... -bólintott,majd egy nagy levegőt véve ezt mondta - Sok kérdésed van még a Pokollal kapcsolatban,nem igaz?
-De-de.
-Mi lenne ha körbevezetnélek és elmondanék mindent arról,hogy miért vagy pontosan itt.. 
-Én pontosan tudom.John elmondta. -vágtam bele a szavába.
-Nem minden részletet.Ne higgy el mindent Johnnak.Már sok lány volt már mellette, ugyanolyan helyzetben mint te!
-Ez nem igaz.Akkor mesélt volna róla!
-Nekem nyolc.De megmutathatnám hova kerülnek azok a testek amiket elhozol nekem.
-Hmm...
Azon gondolkoztam,miért ne?!Miért ne tudnék meg több információt arról,hogy hol a francban vagyok?
Az egyik pillanatban ezen agyaltam most meg ezen:Darken nem is olyan ronda!Sőt elég helyes.Szőkés barna haj,ami teljesen eltér attól,amilyennek elképzelné valaki a Pokol gonoszát.Fekete szeme és fehér bőre.Imádja a zakót és a színes ingeket,de leginkább a feketét és a vöröset.
-Na?
-Ja,igen.
-Indulhatunk?
-Persze.
-Először megmutatom az Ítélőt.
-A mit? -néztem kérdőn.
-Ahol figyeljük az embereket.
Benyitottunk.Fekete bútorok mindenhol.Olyan szomorú,keserű volt a hangulata,hogy nem tudtam másra,csak a halálra gondolni.De persze ehhez a vérszag is hozzátett.A terem hosszú,a végén egy emelvény volt.Az emelvényen egy asztal és az asztalon egy bekeretezett kép.Távolról nem láttam ki vagy mi volt rajta.
-Azt megnézhetem?
-Igen.De ne nyúlj semmihez! -nézett szigorúan.
Ahogy haladtam előre a falon emberek képei lógtak.Rengetek fénykép.Volt amin egy lány felkötötte magát vagy a késsel végzett magával.A végén fel se néztem,csak csöndesen lépegettem.A legrosszabb látványra is fel voltam készülve,de semmi.Csak egy fehér bekeretezett kép.
-Csak akkor lesz valami rajta,ha van kiszemelt.
Ránéztem és legszívesebben ráordítottam volna,hogy:Nagyon vicces vagy!Bár áthúzhatnám a fejed a képen.Hogy megérezd milyen érzés megtudni,hogy lenn vagy a pokolban!Hogy megérezd milyen amikor a szemed láttára kínoznak meg egy embert!És tudd meg milyen mikor a legjobb barátod odaát van!
De nem tettem...
-Értem..mehetünk tovább... -mondtam a földet kémlelve.
-Következő a...
-Ne!Ki se mondd, látom.
Az ajtón ez állt:"Gyilkos szoba".Sejtettem mi történik odabent.
-Be akarsz jönni? -nézett egy amolyan:Elég erős vagy???nézéssel.
-Be -mosolyogtam. -Legalább lássam,hol ölnek majd meg!
-Haha...
Beléptünk..Egy fehér szoba.A közepén egy alacsony asztallal.Egy két centiméter széles vágóeszköz amin a rászáradt vér csillogott.Nem volt kérdés mit visznek itt véghez...
-Itt öljük meg a hálátlan embereket.
-Hálátlan?
-Akik nem fogadnak szót a Pokolban. -mosolygott gonoszan. -Körülnézel?
-Nem,köszi...
-És az utolsó hely következik.
Hosszú folyosón mentünk.És mentünk, és mentünk. Egy barna ajtó előtt álltunk meg.
-Ez a Pokol legértékesebb helye.
Kinyitotta az ajtót.A hely tele volt gyertyákkal.A szoba túlsó oldalán egy vörös szőnyeg volt vérfoltokkal.

-És ez itt?
-Idetesszük az embereket akiket elhoztok nekem.Van egy istenünk.Neki áldozzuk fel őket.Aznap lerakjuk és másnapra eltűnik.Senki se látta még,de tudjuk,hogy létezik.Mostantól neked is hinned kell benne!Minél több áldozat,annál erősebb a Pokol!
-Mi? -kérdeztem hangosan.
-Menjünk ki!Ne zavarjuk az Urat!
Kimentünk a folyosóra.
-Ugye ezt nem gondolod komolyan?Megöletsz ártatlan embereket és elhozod egy senkinek.Nem létezik!Beteg emberek testét odaadod ennek a senkiházinak,azért,hogy erősítsd ezt a szemét dombot! -már könnyezve ordítottam. -És persze ki ne hagyjuk a trófea termedet.Kirakod az emberek öngyilkosságának a fotóit a faladra.De persze bekeretezve.Mint egy érmet!Míg más azon van,hogy megölje magát annyira szerencsétlen addig te végignézed és lehet popcorn zabálás közben jót is nevetsz rajta! -szipogtam. -Fogj meg engem vigyél be a Gyilkos szobába!Fejezz le és légy boldog.De le ne mosd a vérem!Hisz neked ez is dicső emlék arról milyen ostoba vagyok!Gyerünk!Mire vársz?! -az arcom vörös volt, és a fekete sminkem elfolyt.
De nem érdekelt..
-Héj.. -szorított magához.
-Hagyj békén!
-Nem hagylak.Hanem bekísérlek a szobádba és megnyugtatlak!Na,gyere!
Bementünk a szobámba.
-Feküdj le!Álmos vagy.
-Ha te mondod..

Darken mellém feküdt és a fejem alá dugta a kezét.Mikor már látta,hogy elbóbiskoltam,cirógatni kezdte a karom...De én mindent éreztem,és kifejezetten jól esett...