My family...

Lehetetlen...lehetetlen az érzés amit reggel éreztem.Hiányzott a családom.Főleg az apám.A régi apám.Amikor kevésbé voltunk ilyen tehetősek,amikor több ideje volt arra,hogy velem legyen.És anyám,amikor nem érdekelte,hogy milyen színű a körme,és nem érdekelte,hogy egy kilóval több vagy kevesebb,csak azt érezte fontosnak,hogy a lányának ne essen baja.
Mégis ennek ellenére hiányoztak.Holott éppen csak addig láttam őket míg elvittek a suliba vagy amikor megérkeztem.De hiányzott az érzés,hogy a lépcső sarkából lekukkantsak és tudjam,vannak szüleim,még ha nem is szeretnek,de vannak.
-Alszol? -suttogta Darken.
-Nem.
-Jobban vagy?
Szembe fordultam vele.A füstös szemei,és a vörös ajkai hirtelen elvarázsoltak.
-Persze -mosolyogtam. -Még mindig nem értek egyet a dolgaitokkal itt lent,de valahogy megszokom..
-Ez így természetes.

-Clara besz....Darken?
-John?Valami probléma akadt,hogy így be kellett törnöd kopogás nélkül és megzavarni minket?
-Ja bocs...Ja és Clara?
-Igen John?
-Elnézésedet kérem,hogy ilyen szemtelen voltam amiért,én akivel a legszorosabb kapcsolatod van a Pokolban,bejött kopogás nélkül.. -és kiment a szobámból.
-John,várj már meg!
-Hagyjad már!Csak féltékeny amiért velem voltál éjszaka. -mondta Darken enyhe dicsekvéssel.
-Már megint kezded! -mondtam és az ajtóra mutattam,jelezve,hogy ideje indulni.
Felkaptam a köntösöm és John után szaladtam.
-Várj meg!
-Miért is pontosan?Tudtam,hogy ez lesz.Megjöttél ide és elmondtad milyen kemény,bátor lány vagy.Nem vagy különb...És tudod mit bánok a legjobban?
-Mit?
-Hogy ennyire közel engedtelek magamhoz...
-John nem volt semmi!Csak odafeküdt mellém!
Hazudtam.Teljes mértékben.Mert nem csak feküdtünk egymás mellett...Mert engedtem Darkennek,amit nem kellett volna.Előtte sírtam és hagytam,hogy megvigasztaljon..Istenem!Milyen hülye voltam.Nem érezhetek minden helyes fiú iránt valamit.Nem!Főleg nem Darken iránt.
-Nem váltunk szerepet,hogy én legyek a féltékeny feleség...felejtsd el!
-John,nem dobhatsz el ilyen könnyen!
-De,pontosan megtehetem!
Azzal rám vágta az ajtaját...
-Zavarhatlak egy pillanatra? -mondta halkan Caroline.
-Hhhh....Igen,persze!
-Ezt a kis cetlit John akarta odaadni neked de láttam,hogy egy kicsit megsértődött és a szobád ajtaja előtt hagyta Neked megcímezve. -és odanyújtotta a papírt.
-Köszi -mosolyogtam.
-Szia!
-Szia!
Ez állt a papíron:
Ööö....hogy is kezdjem....Mert még sosem hívtam lányt bálba,de most megteszem.Clara,lenne kedved eljönni velem a holnap utáni bálba?(Nem tudom a dátumot,csak a napokat számolom a Pokolban...)Remélem igent mondasz,mert ha nem,akkor nagyon beégtem...
John
Felnéztem és Ő állt előttem...

Places..

-És?Te szimpatikusnak találtad Natit?
-Fogjuk rá.Elég fura lány... -vakarta meg a fejét.
Általában ez a tulajdonság jut eszébe mindenkinek Natiról.Fura de szép.John válogatós,tehát abban se vagyok biztos,hogy egyáltalán én megfelelek neki,mármint kívülről.
-Vajon mennyi lehet az idő?
-Már biztos reggel van.
-Ajj...Akkor hallgathatom Darkent.
-Nekem mondod?Ha lehetne,már elástam volna...
Felnevettem és egy puszit nyomtam az arcára.
-Megyek és felkészülök!
Biccentett.Én meg a szobámba gyorsan felkaptam egy Beyoncés felsőt.Töprengtem.Nekem nem is volt Beyoncés felsőm,se pink testnadrágom. *Kopp-kopp*
-Clara?
-Darken?Nem tudod véletlenül,hogyan lettek ezek a szekrényemben?
-Én vettem őket.Remélem tetszik....
-Természetesen!Imádom Beyoncét.
-Tudom... -bólintott,majd egy nagy levegőt véve ezt mondta - Sok kérdésed van még a Pokollal kapcsolatban,nem igaz?
-De-de.
-Mi lenne ha körbevezetnélek és elmondanék mindent arról,hogy miért vagy pontosan itt.. 
-Én pontosan tudom.John elmondta. -vágtam bele a szavába.
-Nem minden részletet.Ne higgy el mindent Johnnak.Már sok lány volt már mellette, ugyanolyan helyzetben mint te!
-Ez nem igaz.Akkor mesélt volna róla!
-Nekem nyolc.De megmutathatnám hova kerülnek azok a testek amiket elhozol nekem.
-Hmm...
Azon gondolkoztam,miért ne?!Miért ne tudnék meg több információt arról,hogy hol a francban vagyok?
Az egyik pillanatban ezen agyaltam most meg ezen:Darken nem is olyan ronda!Sőt elég helyes.Szőkés barna haj,ami teljesen eltér attól,amilyennek elképzelné valaki a Pokol gonoszát.Fekete szeme és fehér bőre.Imádja a zakót és a színes ingeket,de leginkább a feketét és a vöröset.
-Na?
-Ja,igen.
-Indulhatunk?
-Persze.
-Először megmutatom az Ítélőt.
-A mit? -néztem kérdőn.
-Ahol figyeljük az embereket.
Benyitottunk.Fekete bútorok mindenhol.Olyan szomorú,keserű volt a hangulata,hogy nem tudtam másra,csak a halálra gondolni.De persze ehhez a vérszag is hozzátett.A terem hosszú,a végén egy emelvény volt.Az emelvényen egy asztal és az asztalon egy bekeretezett kép.Távolról nem láttam ki vagy mi volt rajta.
-Azt megnézhetem?
-Igen.De ne nyúlj semmihez! -nézett szigorúan.
Ahogy haladtam előre a falon emberek képei lógtak.Rengetek fénykép.Volt amin egy lány felkötötte magát vagy a késsel végzett magával.A végén fel se néztem,csak csöndesen lépegettem.A legrosszabb látványra is fel voltam készülve,de semmi.Csak egy fehér bekeretezett kép.
-Csak akkor lesz valami rajta,ha van kiszemelt.
Ránéztem és legszívesebben ráordítottam volna,hogy:Nagyon vicces vagy!Bár áthúzhatnám a fejed a képen.Hogy megérezd milyen érzés megtudni,hogy lenn vagy a pokolban!Hogy megérezd milyen amikor a szemed láttára kínoznak meg egy embert!És tudd meg milyen mikor a legjobb barátod odaát van!
De nem tettem...
-Értem..mehetünk tovább... -mondtam a földet kémlelve.
-Következő a...
-Ne!Ki se mondd, látom.
Az ajtón ez állt:"Gyilkos szoba".Sejtettem mi történik odabent.
-Be akarsz jönni? -nézett egy amolyan:Elég erős vagy???nézéssel.
-Be -mosolyogtam. -Legalább lássam,hol ölnek majd meg!
-Haha...
Beléptünk..Egy fehér szoba.A közepén egy alacsony asztallal.Egy két centiméter széles vágóeszköz amin a rászáradt vér csillogott.Nem volt kérdés mit visznek itt véghez...
-Itt öljük meg a hálátlan embereket.
-Hálátlan?
-Akik nem fogadnak szót a Pokolban. -mosolygott gonoszan. -Körülnézel?
-Nem,köszi...
-És az utolsó hely következik.
Hosszú folyosón mentünk.És mentünk, és mentünk. Egy barna ajtó előtt álltunk meg.
-Ez a Pokol legértékesebb helye.
Kinyitotta az ajtót.A hely tele volt gyertyákkal.A szoba túlsó oldalán egy vörös szőnyeg volt vérfoltokkal.

-És ez itt?
-Idetesszük az embereket akiket elhoztok nekem.Van egy istenünk.Neki áldozzuk fel őket.Aznap lerakjuk és másnapra eltűnik.Senki se látta még,de tudjuk,hogy létezik.Mostantól neked is hinned kell benne!Minél több áldozat,annál erősebb a Pokol!
-Mi? -kérdeztem hangosan.
-Menjünk ki!Ne zavarjuk az Urat!
Kimentünk a folyosóra.
-Ugye ezt nem gondolod komolyan?Megöletsz ártatlan embereket és elhozod egy senkinek.Nem létezik!Beteg emberek testét odaadod ennek a senkiházinak,azért,hogy erősítsd ezt a szemét dombot! -már könnyezve ordítottam. -És persze ki ne hagyjuk a trófea termedet.Kirakod az emberek öngyilkosságának a fotóit a faladra.De persze bekeretezve.Mint egy érmet!Míg más azon van,hogy megölje magát annyira szerencsétlen addig te végignézed és lehet popcorn zabálás közben jót is nevetsz rajta! -szipogtam. -Fogj meg engem vigyél be a Gyilkos szobába!Fejezz le és légy boldog.De le ne mosd a vérem!Hisz neked ez is dicső emlék arról milyen ostoba vagyok!Gyerünk!Mire vársz?! -az arcom vörös volt, és a fekete sminkem elfolyt.
De nem érdekelt..
-Héj.. -szorított magához.
-Hagyj békén!
-Nem hagylak.Hanem bekísérlek a szobádba és megnyugtatlak!Na,gyere!
Bementünk a szobámba.
-Feküdj le!Álmos vagy.
-Ha te mondod..

Darken mellém feküdt és a fejem alá dugta a kezét.Mikor már látta,hogy elbóbiskoltam,cirógatni kezdte a karom...De én mindent éreztem,és kifejezetten jól esett...

Nati & Travis

Amikor reggel,kómásan ébredtem már John nem feküdt mellettem.Próbáltam megkeresni...már amennyire fáradtan ülve lehet.
-Jó reggelt!
-Reggelt' -mondtam mosolyogva.
-Hoztam kávét.
-Áhh....Ez jól fog esni...
Belekortyoltam a meleg italba és azon kezdtem el töprengeni,hogy pontosan mi is történt tegnap este,ugyanis nem volt minden világos.
-Mmm...Finom! -mondtam elterelő hadműveletként -Te emlékszel a tegnap estére?
-Persze...Miért te nem?
-Nem minden tiszta -nevettünk fel. -Azt hiszem felöltözök...
Egy trikó volt rajtam és egy testnadrág,egy piros zokni és természetesen a gyönyörű göndör hajam,amivel gyerekeket lehetett volna ijesztgetni.
-Szia -mondtam.
-Várj! -és odarohant hozzám,megcsókolt és éreztem a kávé illatát és persze John kezét a derekamnál.
-Ez jó volt.... -mosolyogtam.
-Tudom  -vigyorgott és kacsintott egyet.
Amint beértem a szobámba lemostam a sminkem és kiválasztottam a ruhadarabokat.Közben azon járt az agyam,hogy kimenő időben,Natival találkozom majd.Felmerült az az ötlet is,hogy John-t is viszem magammal,hiszen a tegnap este elég közel hozott minket,tehát valahol együtt vagyunk.
*Kopp-kopp*
-Igen?!
-Szia Clara!
-Oh,Darken...micsoda meglepetés... -mondtam gúnyosan.
-Figyelj!Én próbáltam az estét széppé varázsolni,de nem sikerült.
-Na,csak nem leesett mi a dörgés..!
-Én nem beszéltem veled így..sőt,próbálok elnézést kérni,hogy rám pazaroltad az idődet.
-Darken...Nekem nem kell semmi regény,dráma.Tudom mit akarsz,csak az a gond,hogy rossz helyen keresed...Nálam egy senki vagy...EGY SENKI! -hangsúlyoztam. -Hiába próbálkozol...Nem leszek senkid...Te vagy a "főnököm".Úgyhogy csak mondd el ki a feladatom és már megyek is...
-Tizenhetedik kerület, B ház, harmadik emelet negyvennégyes lakás.Diszkréten megkeresed azt a pillanatot amikor egyedül van Linda és lehozod.Hívj engem ha bármi probléma van!
-John-t nem hívhatom?
De akkor már Darken nem volt a szobában.Kicsit úgy éreztem,hogy túl kemény voltam vele,de nem érdekelt.Mielőtt még megerőltetné magát,közöltem vele,hogy semmi értelme...Csupán ennyit tettem.


Egész nap Lindát figyeltem,körülbelül délután háromkor lefeküdt aludni.Én megjelentem felkaptam és az ajtó előtt felébresztettem,hogy legalább utoljára lássa a világot.Amikor kinyitotta a szemeit, bánatosan néztem rá és azt mondtam:
-Ne félj Linda!Az Isten vigyáz rád!
Majd megállítottam a szívét...

23:00. John-t magammal húztam és amíg Natiékhoz mentünk elmeséltem,hogy kihez és miért megyünk.Nem ellenkezett.(Néha ok nélkül megcsókolt...de én sem tiltakoztam.)
-Sziaa Nati!
-Szia....Sziasztok?!
-Gyerünk!Nyisd ki!
Bemutattam gyorsan Natinak Travist és már vártam is,hogy meséljen egy kicsit milyen is kint a való életben.
-Képzeld el!Mercedest megválasztották a szurkolócsapat vezérének,és csinált egy bulit ennek tiszteletére.
-Jajj de nyálas! -szegény John nagyon kitartó volt,hiszen az összes lányos dolgot végighallgatta.
-Hát ja!Szóval rendezett egy party-t.Mi meg Travissel mindenkinek azt mondtuk,hogy elmarad és csak mi jelentünk meg az összejövetelen.Mercedes ki volt akadva,ahogy az anyja is.A végén belelöktük őt a medencébe és elfutottunk.Persze hallottuk a sikítását.. -nevetett fel. -És természetesen tudja,hogy együtt vagyunk!
-Úristen ti jártok?!Nem hiszem eeel! -mondtam vidáman.
-Clara!Már bocsi,hogy megzavarom a barbie party-t,de mennünk kéne.
-Ne már!Pedig olyan szimpatikus vagy! -mondta Nati.
Elköszöntünk és már indultunk is vissza a Pokolba.

Kiss

A sötétben csak az ágak árnyékát láttam a holdfényben.Néha-néha egy emberi árnyék jött felém,de maga a város üres volt.
Pont beértem a kijáró végére.Befeküdtem az ágyamba és megpróbáltam aludni.Hiába volt minden.Akárhogy,akármerre feküdtem nem jött álom a szememre.Átrohantam John-hoz.
-Szia -mondtam lihegve.
-Szia...
John ingben állt az ablakánál.
-Nem felejtettél el valamit...
Hirtelen nem tudtam miről beszél,aztán beugrott.
-Jesszus...John úgy sajnálom!Ígérem bepótoljuk! -mondtam szomorúan.
-Nem baj..csak vártam és vártam,de te nem jöttél..Aztán ránéztem az órára és rá kellett jönnöm,hogy már lejárt a kimenő idő.
-Megígérem!Most meg hozok chipset meg mindent és elmesélem Mr.Nyalka Úr esetét,oké?
-Ja-ja! -láttam,hogy mosolygott.
Gyorsan felkaptam egy üveg pezsgőt,6 csomag chipset,és egy tábla csokit.
-Itt vagyok! -szuszogtam.
-Nem kellett volna sietni... -mosolygott John fél meztelenül.
-Ö....
-Vegyem vissza a felsőm?!
-Nem..Vagyis..Izé...
-Visszaveszem....
-NE! -ordítottam.
Mert a látvány egy tökéletes nyolc kockás has és egy csodálatos felsőtest.Bronzba kellene önteni!!!
Ráraktam az ágyra a nasit és elkezdtem mesélni,hogy az egész vacsora dög unalom volt meg,hogy legszívesebben ráborítottam volna az asztalt.Elmeséltem,hogy találkoztam Natival ezután meg természetesen felmerült az a kérdés is,hogy ki az a Nati.Leírtam neki és elterveztem,hogy bemutatom majd.
-Na de eddig én meséltem,most te jössz! -mosolyogtam biztatóan.
-Mit mondjak...Hogy örülök,hogy azzal a köcsöggel voltál egész este?
-Nem,hanem azt,hogy miért vagy itt! -gondoltam,az előbbit majd később tárgyaljuk meg.
-Amikor 17 életévemet töltöttem be,volt egy barátnőm.Laurának hívták.Szőke hajú,kék szemű lány.Négy éve voltunk együtt.És egy hétvégén megbeszéltük,hogy lefekszünk egymással.Aznap este minden jól ment.De éjfél tájban amikor aludtam,azt álmodtam,hogy egy férfi meg akar ölni.És mivel védekeztem megfojtottam.És ezt nem csak az álmomban tettem meg.Csukott szemmel fojtottam meg egy embert.Laurát.Akit szerettem...
Nem tudtam mit mondjak.De kiderült.Ezért fojtogatott,mert még mindig ugyanazt álmodja.Újra és újra.
-Értem...És hány éves vagy most?
-Huszonegy...de ezen az idő nem változtat.És te?
-Én tizennyolc.
Egyre álmosabb és álmosabb lettem.
-Álmos vagyok.. -mondtam nagyot ásítva.
-Én is...
-Nem baj ha itt alszom?
-De.
-Mi?Erre azt szokás mondani,hogy:'Persze!'
-Nem akarlak téged is megölni...
-Nem fogsz..
Hátradőlt és a karjába zárt.A tökéletes izmos karja ölelt át.Mivel sosem tudok rögtön elaludni,a kockáival kezdtem el szórakozni.Rám nézett..A szemei olyan sötétek voltak,hogy láttam magam bennük eltévedni.A szívem hevesen vert és a következő pillanatban azon kaptam magam,hogy megcsókol.Percekig éreztem az érzést...De egyszer csak elaludtam magamhoz szorítva Johnt...