Dinner...With Darken

Az ott töltött napjaim estééin nem nagyon tudtam aludni.Most az egyszer aludtam körülbelül vagy öt órát és teljesen meg voltam vele elégedve.
Félénk kopogtatásra ébredtem.Nagy zörgések közepette egy lány jött be.A kezében egy óriási ezüst tálca volt.
-Szia! -mosolyogtam barátságosan.
-Szia! -mondta még mindig úgy mint akit bántottak  egy pillanattal ezelőtt. -Itt a reggelid!Nem tudtam mit szeretsz,ezért mindenből tettem... -mondta.
-Biztos,hogy ez nekem van?
-Persze!
-Akkor köszönöm szépen!
Amikor átvettem a tálcát és épp felakartam nézni már nem volt ott.Pedig megakartam kérdezni a nevét.A tálcán tényleg minden volt,még egy boríték is,amin ez állt:Csak mert olyan édes vagy...
Azt hittem nyálasabb már nem is lehet ez a Darken,de hát...Az,hogy elhívott valahova,azt el is vártam mert ahogy mondta John "meg akar majd hódítani" tehát ez benne volt a pakliban.A boríték pedig egy:Üdvözöllek a Pokolban!:) című képeslap volt,amin egy kis ördög ült..Már éppen próbáltam elfelejteni,hogy a pokolban vagyok,de tessék,újra eszembe juttatott mindent amit szeretek a való világban.
És hogy újdonság érjen megint kopogtattak az ajtómon.
-Bejövök!
-Ne is kérdezd,csak csináld! -nevettem fel.
Mióta a Pokolban vagyok,felvidít John ezért nem tudok rá haragudni.Pedig annak kéne lennem,mert ahogyan rám ordított,az nem Ő volt.
-Na Nyálas hozatott neked reggelit?
-Aha...Ez nem normális...
-Úú az avokádó krém nagyon finom -és beleharapott egy pirítósba ami avokádóval volt megkenve.
-Nem tudod annak a lánynak a nevét.
-Kösz.Lány.És én pedig jós vagyok?Vagy inkább mágus?Nem..szóval mondd el,hogy milyen lány!
-Rövid,göndör szőke haja van és fehér pelyhes ruhát visel.
-Caroline.Ő egy angyal. -mondta unottan és beleszürcsölt a teámba.
-Egy angyal..Jaj..Már megint valami misztikus izééé!
-Én meg egy mizé vagyok! -röhögött.
-És,hogy hogy itt van?
-Darken megölte.És mivel már nem volt angyal csak egy lány,lehozta a Pokolba.Egyedül ő van mindig fehérben,mert így képviseli,hogy egyszer angyal volt.
-Szegény...
Egy Beatles-es trikó és egy pink rövidnadrág volt rajtam,amit John meg is dicsért.Kimentem a fürdőbe,hogy felvegyem a köntösöm.
-Na,hogy tetszett a reggeli...John?Mit keresel itt Clara szobájában.
-Darken?Te miért vagy itt? -néztem rá dühösen.
-John?Miért henyél az ÁGYADBAN fél meztelenül?
-Mi?...Az az én dolgom -javítottam magam. -És igen finom volt a reggeli de én nem tudom értékelni a nyálasságot úgyhogy ezt megszívtad..
-Most pedig mindketten menjetek ki mert felszeretnék öltözni!
-Jó.Egyébként is John szerettem volna veled beszélni,hogy ki ma a dolgod.
-Tökéletes!Na akkor mindenki kimehet.
Gyorsan felöltöztem.Hogy összefoglaljam mind azt amit ma csináltam az annyi volt,hogy a szobámba lézengtem.Egészen fél hatig,mert akkor Darken óvatosan bekopogtatott,hogy akkor lassan indulhatunk.Elkészültem hétre.Direkt átlagos ruhadarabokat vettem föl,nehogy azt higgye érdekel,hogy mibe vagyok.Már az elején kiderült,hogy vacsorázni megyünk.Egy puccos éttermet választott.Leültünk.
-Mit kér a kisasszony? -mondta a pincér.
-Vörös bort.
-És az úr?
-Én is vörös bort.
-Rendben,itt vannak az étlapok majd szóljanak.
-Köszönjük! -mondtam.
A vacsoráról röviden annyit,hogy fagyos volt végig a hangulat.A végén bepróbálkozott egy csókkal.Hát nem volt szerencséje..majd máskor vagy soha:DAmi érdekes volt,hogy Darkennek nem kellett álca...
Amikor a Pokol előtt voltunk:
-Hát jó volt veled... -mondtam a földet kémlelve.
-Esetleg a szob..
-Várj,mielőtt megkérdeznéd,hogy felmegyek-e a szobádba vagy felmegyünk-e a szobámba,gondold végig mit mondanék.Nem vagy te olyan hülye,hogy ne tudd felfogni...
-Na jó....
-Akkor viszlát Darken!
-Clara'!
Én pedig Natiék háza felé vettem az irányt.Amikor már ott voltam,egy követ dobtam az ablaka párkányára.
-Héééj! -ennek a hangnak úgy megörültem.
-Szia Nati!
-Ki vagy te?Mit akarsz csöves?!
-Én vagyok az Clara!!!!
-Pff...Lehet,hogy matekból sötét vagyok,de csak tudom hogyan néz ki a legjobb barátnőm!
-A füledet vakarod amikor éhes vagy.Éés a múltkori bulin smároltál Travissal.Amiről csak ő te és én tudunk.
-Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.... -bambult Nati.
-Beengedsz?
-Ahaaaaaaa -még mindig le volt sokkolva.
Belegondolva én is meg lennék lepődve,hogyha egy emós Natinak vallaná magát..
-Gyere!
Sokat beszélgettünk,elmondtam,hogy kerültem le a Pokolba.Elmondtam neki Johnt is aminek nagyon örült mert tudta,hogy már régen nem volt fiú az életemben.Csak én,én és a fantasztikus fantáziám és a vásznam.
-Na és mi van közted és Travis között?????
-Travis! -suttogta Nati.
Akkor a ruhásszekrény felől csörömpölés hangzott.És a drágalátos Travis bújt ki.
-Helló! -nevettem.
-Hogy hogy vagyunk?Hát Mercedes nem tudja,hogy ő már régen nincs a képben,de majd ő is megtudja... -nevetett fel gonoszan a fiú.
Travis cuki puszit nyomott Nati homlokára.Ajj olyan édesek együtt *__* Én meg ránéztem az órára és ezt az aranyos pillanatot megzavarva közöltem,hogy mennem kell mert hajnali kettő volt és mindjárt lejár a kimenőm.
Elköszöntem,és elindultam vissza a Pokolba..

My frist day.

A csillagok a maguk fényességükben úsztak és a Hold, büszke volt  kis tanítványaira.A felhők búsan jártak erre-arra az égbolton a Nap pedig valahol máshol mutogatta szépséges sugarait.Mi pedig csak ültünk.Nem beszéltünk.Egyszer csak lehunytam a szemeim és John ölébe dőltem.Nem sok kellett ő is elaludt és a szőnyegen aludtunk.Amikor már mélyen aludt átölelt.Aztán egy pillanat alatt olyan erősen szorított,hogy felkeltem és a levegőt kapkodva kiáltottam:
-Normális vagy?! -vettem mély levegőket.
-Mi van?
-Majdnem megfojtottál!Az van!
-Jól vagy?
-Hát már meg vagyok... -próbáltam magam túlzottan nem sajnáltatni.
-Biztos? -állt fel közben.
És valamit rendezgetni kezdett.Ez az igazgatás egy elterelő hadművelet volt.
-Tudod..ez nem nagyon jön be.
-Mi?
-Az,hogy itt pakolászol ahelyett,hogy elmondanád miért kezdtél el fojtogatni...
-Nem tartozik rád.
-Azt hittem,hogy ezt megbeszéltük.Hogy nem kell letagadni,mert nekem is ugyanolyan nehéz volt,nehéz most mint neked.
-Ez nem igaz! -ordított.
-Hát velem nem fogsz ordítozni! -kiáltottam vissza. -Tartsd meg magadnak.Úgysem ezen fog múlni a jövőm! -és becsaptam az ajtót.
A szoba előtt Darken állt és a mosolygott.
-Maga meg minek áll az ajtó előtt és mosolyog mint akinek nem volt ideje a mosdóba elmenni és most kínosan érzi magát? -félrelöktem és a szobám felé vettem az irányt.Becsaptam az ajtót.És újra az emberi időt mutató órára meredtem.Már fél hét volt.Olyan gyorsan telik odakint az idő.
*Kopp-kopp* -kopogtattak az ajtómon.
-Gyere be... -mondtam unottan.
-Mi a baj Clara?
-Mi lenne Darken?
-John mondta a nevem?
-Nem.És elég a kérdésekből.Mi kínod van?
-Ma van az első feladatod a pokolban. -mosolygott fogjuk rá,hogy barátságosan.
-És?Mi lenne az?
-Eljönni velem valahova.
Nevetni kezdtem fennhangon.
-Hogy mi???Veled?Pff.....Ugyan kérlek!
-De meg is ölhetsz valakit,ha gondolod...
-Aljas vagy!De akkor egy pillanat...
Átrohantam John szobájába.
-John?Zavarhatlak?
-Most mi van?Megtört a szilárdság? -mondta berekedt hangon.
-Ja,tényleg elfelejtettem,hogy az idióta John szobájába jöttem be! -csaptam a homlokomra,a butát eljátszva.
Visszamentem a szobámba,és unottan igent mondtam a meghívásra.
-De először még elmentél a személyi tanácsadódhoz.. -nevetett.
-Hagyjon már.Huzzon ki a szobámból.
-Kedves,nem harapok csak ha kell! -mosolygott idiótán majd kacsintott egyet.
-Befejezheti...
Kiment a szobámból és én pedig szomorúan temettem bele az arcomat a tőlem tökéletesen eltérő rózsaszín párnába.

Stars

Amikor lefeküdtem azt gondoltam,hogy milyen könnyen elalszom,de ez nem így lett.Végig azon gondolkoztam,hogy mi lehet a "jelszó",milyen lehet felölteni egy másik testet és,hogy John miért ilyen távolságtartó velem.Ugyanakkor segít,hogy boldogulhassak.
Vajon mennyi lehet az idő?.. -gondolkoztam.
Két óra volt az éjjeli szekrényen.Az egyik egy HELL TIME,a másik egy PEOPLE TIME felirattal ellátott óra.A pokoli időt mutató nem mozdult.Mindig egy időpontot mutatott,tehát itt nincsen olyan,hogy:'El kell végeznem a munkám és akkor kettőkor találkozunk!'
Az emberi időt jelző óra éjféli egy órát mutatott.Hiányzott minden.Amikor a saját átlagos,kicsit sem csicsás ágyamban feküdtem és az álmatlan éjszakákon kimásztam az ablakomon és a tetőről kémleltem a kutyákat,akiknek semmi gondjuk nem volt a világgal.A baglyokat akiknek a szemei a sötét,ijesztő éjszakában szinte világítottak.És a szomszéd bácsit aki szokása szerint éjszakai locsolásra indult.Hiányzott Nati,Travis.Hiányzott a világi ember érzés.A nevetés,a tudatlanság.
Ezért úgy döntöttem,hogy felöltöm a testet.Fogalmam se volt mit tegyek,hogy egyáltalán,hogy vegyem fel.Ennek ellenére bőszen indultam le a kamrába ahol először megmutatta John a testeket.Ahogy mentem megpillantottam egy John táblájú ajtót.Beléptem,de sehol senki.Jobban körülnéztem.Kinéztem az ablakon...És ott ült valaki.Idegen volt hátulról,hát kiszóltam.
-Elnézést.Mit szeretne? -mondtam udvariasan.
-Őszintén?Semmit.... -válaszolt egy ismerős hang.
-John?
-Mi van? -meg sem fordulva mondta durván.
-Mit csinálsz?
-Ha érdekel idejössz,ha nem akkor nem.
-Grrr... -dünnyögtem. -Egy pillanat.
Lementem a kamrába.Ránéztem Rose-ra.
-Kiismerhetetlen.
Abban a pillanatban mikor kimondtam a szót,a tüdőm összeszorult,a lábaim a földbe gyökereztek.Ránéztem a kezemre.Erős pink körömlakk volt a körmömön,tehát sikerült:)
Rohantam is vissza John-hoz.Kimásztam az ablakon és ráültem az öreg tölgyfa vastag ágára.
-Itt vagyok!
-Észrevettem... -mondta gyűlölettel megfűszerezve.
John egy körülbelül 20 éves helyes srác arcát vette fel.
-Szóval...Miért vagy kint?
-Kijár nekem,ahogy neked is.
-Jaj,értem.De miért nem találkozol valakivel?
-Tudod,nem vagyok benne biztos,hogy egy idegen embernek mondjam el az életfilozófiámat.
-Csak egy kérdés?
-Felőlem.
-Mi a francnak vagy ilyen szemét velem?
-Ki mondta,hogy szemét vagyok?!Attól,hogy nem vagyok az a típus aki már az első alkalomkor elmond mindent egy újoncnak,teljesen rendben van.Ez a pokol.Nem a való élet,ahol minden rólad szól.Királylánynak hiszed magad?Hát a szőke herceget rossz helyen keresed.Itt nincs fehér ló.Nincs kastély.És nincs romantika.Vagyis eddig senki sem tudta összehozni.Ez egy könyörtelen,kemény és érzelmekkel nem rendelkező hely.Úgyhogy próbálkozz kijutni...Bár az lehetetlen. -nevetett fel.
-Állj le a szekálással!Én vagyok a királylány?!Nem,marhára nem.Te akarod eljátszani a kősziklát.És egyébként meg elmész te búsba...Ha ennyire ismersz,akkor azt is tudnád,hogy gyakorlatilag nem neveltek szülők...Senki sem foglalkozik velem.És fogadni mernék,hogy az anyám és az apám észre sem vette,hogy eltűntem.Tehát,így nyilvánítsd ki a véleményed... -mondtam és beugrottam az ablakon.
-Várj már! -jött be utánam.
-Most mi van kedves Kőszikla?
-Ennyire megbántottalak? -mosolygott. -Mert ha igen,akkor muszáj vagyok kárpótolni téged.
-Mégis mivel? -néztem a plafont.
-Holnap este,kimehetnénk... -mondta.
Látszott rajta,hogy annyira idegen volt tőle ez a randira hívásos dolog.Már-már a nevetés jött rám.
-Éés..Mesélsz nekem magadról?Hogy miért vagy itt,a Pokolban?
-Biztos,hogy nem.
-Hát akkor nem sokat engeszteltél..
-Hogy te milyen... -forgatta a szemeit,majd vett egy nagy levegőt -Legyen!
-Hurrá! -mondtam unottan. -És hogy vegyem le Roset?
-Mondd ki a szót újra és a test visszamegy a kamrába.
-Értem.Kiismerhetetlen.
Akkor újra összeszorult a gyomrom.De már levetettem a külsőt.
-Akkor megyek vissza a szobámba.
-Nem maradsz?
-Szeretnéd?
-Hát,ja....
-Akkor maradok.
Leültünk az ágyára és néztük a szebbnél szebb csillagokat...

On his neck....

A bútorok szépen kifaragottak,a függönyök rózsaszín virágmintásak,a fal fehér volt,csak egy vékony rózsás tapéta húzódott a falakon.Az ágy hatalmas volt,fátyollal lefedve,mint az igazi tündérmesékben.Nem értettem ezt a nagy felhozatalt mivel mikor megérkeztem kegyetlen,dühös,távolságtartó volt.
-Kipróbáld téged is... -mondta halkan John.
-Ezt hogy érted?
-Rossz az,aki rosszra gondol...Mindig kifigyel magának egy fiatal lányt,valamikor erős,valamikor gyengéd leányzót.És nem tudom hogyan,de valahogy a prédáit lejuttatja a pokolba.Elcsábítja,bókol neki.És ameddig bírja a pokol heves tüzét addig a kedvese lesz.
-És én vagyok az erős kiszemelt?
-Pontosan.Úgyhogy sok szerencsét. -mosolygott gúnyosan. -Mert eddig mindenki belehalt a fájdalmakba és a munkájába.
-De hogyan?Nem nyájaskodik a kiválasztottjával?
-Itt a bökkenő.Elcsábítja,beleszeret és aztán csak éjszaka viselkedik szerelmesként,napközben te is csak egy ugyanolyan pokolra jutott ember vagy... -nézte a földet.
-És mi ez a förtelmes munka?
-Ahogy te is lekerültél mindenkit le kell hozni...
-És ezen mi a nehéz?Lehozom és kész!
-Na igen.De valakiknek a piszkos munkával is végezniük kell...A haldokló,betegeskedő embereket,akiknek nem sokjuk van hátra,hamarabb el kell vennünk szeretteiktől...A holtesteket Darken elé visszük és isten tudja hova,elviszi őket.
-Ki az a Darken?
-Akivel vitatkoztál,aki megkínzott engem...

-Darken...És senkivel sem találkozhatok itt lent a pokolban?
-De.Csak egy,élő embert és csak egy,halott embert választhatsz.
-Minek válasszak én holtat?Nem vagyok hullaház tulajdonos.
-Mivel a saját alakodban nem mutatkozhatsz,ezért egy elhunyt testében találkozhatsz valakivel.Jól gondold meg kit választasz.
A válasz egyszerű volt.Nati.Anyámék szerintem észre sem vették,hogy eltűntem.Többi rokonra nem igazán gondoltam.Már csak az volt a kérdése kinek a testét vegyem föl.
-És kik közül választhatok?Mármint kinézetre.
-Gyere velem!
Egy ócska kamra elő érkeztünk.Kinyitotta az ajtót.Több mint száz hulla volt felakasztva egy kampóra,névvel és életkorral.
-Ezek vannak.
Körülbelül ötven sort néztem át és akkor megtaláltam azt aki a legjobban hasonlított rám.Mivel ugyanolyan ember mint én,nem volt,ezért emos lány választottam.Fekete haj pink csíkokkal,erős fekete smink,ízlésesen összeválogatott szakadt ruhadarabok.
-Ő lesz az!Rose tizenhét éves.
-Felpróbálod?
-Majd az alkalomkor.
-Nekem nyolc.Egy kis érdekesség.Este tíz és hajnali három körül találkozhatsz a a barátoddal.
-Értem.
-Menj a szobádba, és emlékezz arra,amiket mondtam neked!
-Várj!Azt nem mondtad,hogyan öltsem magamra az alakomat!
-Mondj egy szót ami az alakodban és közted közös.Ha megtalálod a közös szót...Olyan lesz akár egy jelszó.
-Hm... -néztem furcsán.- Érdekes.
-Na menj már.
-Jól van....
És elhagytam a szobát.Idő közben észre vettem,hogy John egész nyakán egy vágás vonal van...Vajon mi történhetett vele...-gondolkoztam.
S talán nem is lett volna semmi gond,ha este emiatt tudtam volna aludni...

The pain.

Követtem Őt.Nem tudtam hova megyünk,nem tudtam miért kellene benne bíznom,nem tudtam,hogy ismer-e, és vagy száz ilyen kérdésem lett volna,de ez most teljesen hidegen hagyott,mert akkor újra találkoztam valakivel,akit még életemben nem láttam.
-Kit hoztál John? -végre megtudtam a nevét.
-Clara.16 éves gimnazista lány.Megölt egy férfit támadás közben.Ma került ide körülbelül 20 perccel ezelőtt.
-Ennyi?Akkor hát,szerbusz Clara! -mosolygott ijesztően.
-Jó napot. -mondtam a földet nézve.
-John?Miért a padlót nézi miközben velem beszél? -kérdezte haragosan.
-Nézz rá és mondd újra! -szólt John.
-Mondom,jó napot! -néztem a sárgás szemeibe.
-Van róla fogalmad miért vagy itt?
-Hogy miért?Mert megöltem valakit.Csak azt nem értem miért én vagyok a Pokolban...Engem támadtak meg,nem tehettem mást.Kitudja mit tett volna velem...
-Édesem! -mosolygott furcsán. -Nekem ne meséld el!Végig néztem.Meg kell,hogy mondjam,nagyon okos hölgy vagy.De nem az Éhezők Viadalában vagyunk,hanem a való életben.
-Ezt nem ért...
-Csöndet! -nézett mérgesen.
-Adam,mondd el neki miért vagy itt!
-A nevem John.
-Ó,kedves kis John.Szeretnéd te is úgy végezni,mint Adam?
-Nem ismerek Adamat.
-Hát most nem tartok mesedélutánt,úgyhogy mondd el,hogy miért vagy itt?
Felém fordult John.És hallgatott.Nem mondott semmit.
-John!Mondd el ha azt mondom! -üvöltött.
-Nem szükséges... -mondtam halkan.
-Kincsem,te ebből maradj ki. -kacsintott.
-Nem akarom elmondani... -mondta a fiú.
-Hát így állunk?Hozzátok a fájdalmat neki.
Szomorúan nézett rám John.Én pedig csak tudatlanul néztem rá mert fogalmam sem volt arról,hogy mi következik.Két néger férfi egy vas asztalt hozott ami aprócska vérfoltokkal volt tele.Akkor elővettek egy aprócska tálat amiben a gombóc tűz volt.Még sosem láttam ilyet.A néger megfogta a tüzet és rárakta John mellkasára...Ordított fájdalmában,az erei kiduzzadtak és a nyaka vörös lett.De ami a legfurcsább volt,hogy nem halt meg,és vérzeni sem vérzett...Majd levették az asztalról és nekem lökték.Automatikusan a fejét a térdemre fektettem és megszólítottam:
-Jól vagy?
-Nagyon fáj... -hallottam ahogy a hangja gyengül. -Normális vagy?Meg is ölhetted volna!
-Hallgass!Ne sajnáld...Ez egy szerencsétlen.Inkább engedd el és engedd,hogy a szobádba kísérjenek.
-Azt várhatod.Nem maradok itt.
-Dehogynem.Édesem,ez itt a Pokol.Nem a Paradicsom.Fogadd és hagyd azt a barmot.
-Nem!
-Miért? -nézett érdeklődően.
-Mert.Ez van.
-Mit szeretnél?
-Elmenni...
-Ezen kívül?Mert az első lehetetlen.
-Akkor hagy vigyem magammal a szobámba Johnt.
-Hmm...
-Na?
-Legyen.
-Jöjjön Miss.
-Megyek.Gyere John..
Elindultunk,de én folyamatosan támogattam Johnt mert teljesen tehetetlen volt.Azt hittem egy büdös cellát kapok majd.Ehelyett egy teljesen esztétikus szobát kaptam.Az franciaágyra fektettem a fiút.Én pedig körülnéztem.

I killed him

Amikor hazaértem,bezártam az ajtót,az összes villanyt felkapcsoltam és felrohantam a szobámba.Megfelelő búvóhelyet kerestem.A feltételeknek csak egy dolog felelt meg,az ágyam.De az is csak úgy,hogy a vastag takarót a fejemre húztam és a halálfejes puha párnámba temettem bele az arcomat.
Anyámék otthon voltak,de mint mindig,ezt sem vették észre.Én pedig elmosódott sminkkel feküdtem a menedékhelyemen.Meg sem mertem moccanni.És végig csak egy kérdés volt a fejemben:
Vajon megöltem azt a férfit,vagy csak megsebeztem?
Nem volt mindegy.Amilyen hideg vagyok,a gyilkolást nem tartom helyes cselekedetnek.Sőt,megvetem azokat az embereket akik megölik a társadalmat.
Olyan éjfélig mozdulatlanul feküdtem,és csak hajnali kettőkor tudtam elaludni.
Nem szoktam álmodni.Ha álmodok is,éppen annyit,hogy egy kis barna asztalon egy régi televízió és épp műsorszünet van.Ja és a TVn egy váza virág van és a háttér teljesen szürke.
Most még ez sem volt.Álmatlanul aludtam.Aztán éreztem,hogy valami vagy valaki megemel és sétál velem.Ügyet sem vetettem rá,mert tudtam,hogy megint csak képzelődöm.És ekkor úgy éreztem magam mint amikor az ember,beül azokba az olcsó cirkuszi forgós játékokba.Forgott velem a világ...Akkor kinyitottam a szemem.Egy sötét helyen találtam magam,valaki ölében...Meg sem mertem szólalni,mert attól féltem,hogy a támadóm fogott el újra.
-Kelj fel! -mondta valami férfias,kissé mély hang.
-Hol vagyok?És ki vagy te?És... -néztem a fiúra,aki be kell,hogy valljam nem nézett ki rosszul.
-A pokolban vagy. -mondta tényként rezzenéstelen arccal. -Az,hogy ki vagyok teljesen mindegy.És nem szeretem az idétlen kérdéseket... -nézett rám unottan.
-Figyelj?Nagyon ideges,fáradt vagyok..Megmondanád,hogy mi a francnak vagyok a pokolban?
-Áhhh..vagy úgy... -nevetett fel. -Ami tegnap történt.Hogy megöltél valakit.
-Te Szent ég! -temettem a kezembe az arcom.
-Nyugodj meg.Most itt leszel egy......darabig...
-Mit jelent az a darabig???
-Örökre. -sütötte le a szemét.
Ekkor esett le.A támadó halott.És ahogy gondoltam.Hiszen erősen szúrtam belé a kést...
-És most mi lesz?
-Azt mindjárt megmutatom,és azokat a dolgokat amiket be kell tartanod.. -nézett rám,és intett,hogy kövessem.
Követtem..De akkor szembesültem azzal,hogy soha többet nem látom majd az eget,a napot,Natit és az igazi életet...Most tudtam csak értékelni azt amim csak volt.

The party

Mi a legszebb az ember önzőségében?Hogy nem tud rajta változtatni.Még ha akarna sem tudna.Egyszerűen érdekli, hogy mi lesz vele, még akkor is amikor mással kellene foglalkozni.Sosem gondolkoztam azon, hogy a lányokból miért lesz sárkány, amikor a barátjuk egy másik lánnyal beszélget...
A partyn minden rendben volt.Nati az édességes pulthoz indult én pedig mindenek előtt ittam egy kis a vodkát.Mert tudtam, hogy lesznek megjegyzések a kinézetemre.
Hogy mire értem ezt?Csak egy kép rólam:

De azok a lányok,akik a bulin voltak,kis szoknyákban toppokban voltak,amik nem sok mindent takartak és attól,hogy a fiúk szívesen kémlelték őket,attól én is láttam mindent,tehát...Úgyhogy megnéztek vagyis "megbámultak".Mindezt figyelmen kívül hagytam,mert megszoktam,hogy másabb vagyok mint a mai lányok.Akik imádnak shoppingolni,akik szeretnek miniszoknyákban hajolgatni és eldicsekedni azzal,hogy hány pasas volt már meg neki.Ez mind távol áll tőlem.
Tehát ezt a sok hülyeséget olyan éjfélre meguntam és szóltam Natinak,aki éppen Travissel smárolt az egyik sarokban (szerencse,hogy nem volt ott Mercedes,bár ő is egy másik fiúval csókolózott...).
-Öhm...Nati?Beszélhetünk egy kicsit? -szóltam közbe a heves szerelmeskedésbe.
-Persze! -és rámosolygott Travisre.
-Majd még találkozunk? -mondta Travis bizakodó arccal.
-Hááát az nem biztos... -szóltam,és arrébb mentem Natival.

-Nati?

-Igen? -vágott szomorú arcot. -Most le fogsz szidni?
-Nem! -mosolyogtam.-Mi történt mesélj!:)
-Jaj,hát egyszer csak odajött és elmondta,hogy na.
-Na?Hogy-hogy na? -néztem furcsán.
-Hát tudod,hogy legszívesebben megölelne..meg ilyesmi.
-Jajj!:3Egyelek meg titeket! -nevettünk fel. -Viszont én azt hiszem elindulok haza.Elég fáradt vagyok meg minden.
-Nem hagyhatom,hogy egyedül menj haza!
-Dehogynem!Ragaszkodom,hogy maradj!
-Oké!
-További szép estét NEKTEK! -hangsúlyoztam az előbbi szót.
Amikor az ajtón mentem ki,kaptam pár megjegyzést...mintha változtatna valamit az ízlésemen:D.Na mindegy.
A szűk utca csak pár lámpával volt megvilágítva és azok is csak pislákoltak.Kissé ijesztő volt,de próbáltam nem rá gondolni.Aztán éreztem,hogy követ valaki.De,úgy gondoltam,hogy ezt is csak odaképzelem mint a többi csacska kis dolgomat.De akkor egy kéz befogta a számat,és a hajamnál fogva a földre kényszerített.Belém rúgott kettőt.Muszáj volt felállnom,mert másképp ott haltam volna meg.Ezért felálltam és megütöttem a támadót.Ez volt az,amit nem kellett volna.Mert elővett a zsebéből egy kést és a karomat megcélozva mély vágást tett.A fájdalomtól belerúgtam a bokájába és összeesett,a kést elejtve.Ezt az alkalmat megragadva felvettem a kést és a hátán megszúrtam vele.Majd amilyen gyorsan csak tudtam futottam haza...

Boring Day

Amikor nagyobb lettem és rá kellet jönnöm,hogy a szüleim a maguk problémáikkal foglalkoznak,ahelyett,hogy egy kis figyelmet fordítsanak lányukra,de csak csak az idióta rendezvényeken vesznek részt,amikre természetesen, mint díszpintyet magukkal visznek,érdekes volt.
Anyám már vagy három órája a kozmetikusnál ül, Apám az utolsó percekig is dolgozik az irodájában.Tipikus...Én meg itt ülök az új "ruhám" előtt,ami inkább egy mosott WC papírhoz hasonlít.Természetesen rózsaszín, mert a kislányok azokban aranyosak.Ez merő ellentéte annak amilyen vagyok.Tehát szemezgetek vele...Nem akarom felvenni, de muszáj.És ez a muszáj szó miatt lesz unalmas az egész összejövetel.Az idióta,üresfejű,szoláriummal megégetett -kissé hasonlítanak a francia pirítósokhoz- fecsegnek össze-vissza kitudja milyen fajta körömlakkokról és ruha fazonoktól.A másik csoport pedig az okos,bár humorral nem rendelkező,aranyórás fickók akik csokornyakkendős öltönyben isszák a Whiskeyt és dicsekednek az újabb eredményekről.Látod?Ennyire ismerem ezeket a találkozókat és a rózsaszín ruhákat...

Nem is beszélve arról,hogy emellett még ma a gimibe is be kellett mennem,ahol csak egy dolog érdekelt....Nati.
Nati a legjobb barátom és szerintem csak miatta járok suliba.Igaz néha merő ellentétek vagyunk,de egyébként testvérek.Mindenhez pozitívan áll nekem  pedig az új dolgoktól végig fut a hátamon a hideg.Haza felé jövet épp arról beszéltünk,hogy az idióta Travis bulijára menjünk,vagy ne menjünk.Nem igazán az érdekelt minket, hogy Travis 16 születésnapját ünnepeljük, hanem mert semmi kedvünk nem volt otthon maradni.Natinak a szülei válófélben vannak, én pedig enyhén fogalmazva rühellem a szüleimet.Tehát megszületett a döntés, megyünk a buliba.Egyetlen bajt okozó tényező volt,Mercedes aki az ünnepelt barátnője, és ki nem állhat engem, mert azt hiszi, hogy bele vagyok esve Travisbe.Kezdjük ott, hogy a MOSTANI barátja Mercedesnek régi ismerős.És, hogy miért csupa nagy betű az előbbi szó?Mert az utóbbi lánynak több barátja volt mint ahányan a Google-t használták.Úgyhogy ezzel röviden mindent elmondtam.
Szóval...Magamra húzom a ruhám és megpróbálok mosolyogni.
xoxo Clara ._.